A zöld, a bíbor és a fekete
-Figyelj, Kori, beszélni szeretnék veled – jöttél oda hozzám csendesen.
-Nyugi, nem lesz semmi gáz, menni fog a duett – mondtam mosolyogva, miközben végigsimítottam az arcodon.
Te azonban eltoltad a kezem.
-Nem, nem a koncertről akarok beszélni...
Október közepe volt, jó pár feszült próbán voltunk túl. Lassan fél éve történt, hogy sikerült rávennünk Téged: csatlakozz az együtteshez. Vonakodva ugyan, de belementél, hogy tegyünk egy próbát. És hatalmas sikerünk volt, a közönség imádott. Akárcsak a legelső közös duettünknél, januárban. Egyszer meghallottam a hangod, s rögtön beleszerettem. Felkértelek néhány közös fellépésre, s belementél. A rengeteg próba alatt persze nem csak a hangod, de egész lényed megfogott. Legnagyobb örömömre, dobos barátunk segítségével kiderült, hogy ez kölcsönös, s onnantól kezdve a dolgok fantasztikusan alakultak.
Most pedig az egyik legnagyobb koncertünk előtt 3 órával itt állsz előttem, s nézel rám szomorú szemekkel.
-Nem, nem a koncertről szeretnék beszélni... - már itt kezdek kétségbeesni – Rólunk van szó. Bemegyünk az öltözőbe? Ott nyugodtan tudunk beszélni...
-Persze – sóhajtottam, majd kinyitottam Neked az ajtót, s előre engedtelek.
Megvártam míg leülsz, összeszeded a gondolataid, majd megszólaltam:
-Miről van szó?
-Nos hát... Gondolkoztam ebéd után, sőt két hete gondolkoztam a dolgon, de ma döntésre jutottam... Úgy gondoltam, a legjobb, ha elmondom most, még a fellépés előtt, és nem áltatlak – Nagy levegőt vettél, majd folytattad – Tehát arra jutottam, hogy mi nem... hogy nem illünk össze, és... és nem szeretjük egymást igazán, ez csak fellángolás. Ne, ne szólj közbe, kérlek, így is elég nehéz végigmondanom. Szóval a legjobb lesz szerintem, ha szakítunk... És egyértelmű, hogy ezek után az együttesben sincs helyem – Itt kinyitottam a szám, majd ismét becsuktam. Nem akartalak megzavarni – A mai koncerten persze még részt veszek, ha gondolod, meg azon a páron, amire beharangoztál, …
-Na jó, elég! - nem bírtam tovább hallgatni – Nagyon jó színész vagy, tényleg, már majdnem elhittem a dolgot. De hidd el, menni fog az a duett efféle színjátékok nélkül is.
Szomorúan csóváltad a fejed.
-Ha csak a duett miatt lenne...! Nem, sajnos komolyan beszéltem. Remélem nem haragszol rám nagyon... És arra szeretnélek kérni, hogy a koncerten-persze csak ha szükség van ott rám-majd tegyél úgy, mintha semmi nem történt volna, nem szeretném, ha az emberek elkezdenének kombinálni...
-Igen... persze, oké... de... nem hiszem el... ezt... nem értem, ezt most miért? Ez hogy jött? Miért?
-Tényleg sajnálom... De most nincs elég időnk, hogy elmagyarázzam, majd este... Most készülnünk kell a fellépésre. Ha nem gáz, akkor én most megyek... Majd beszélünk.
S mire reagálhattam volna, Te már becsuktad magad mögött az ajtót.
Letörten ültem le az egyik székre, s azon kezdtem gondolkozni, vajon hol rontottam el... Aztán mikor a fejfájáson kívül semmit nem értem el a dologgal, összeszedtem magam, s eszembe jutott, hogy azzal semmi nem lesz jobb, ha én magamat marcangolom... Márpedig pár óra múlva egy fergeteges koncertet kellett adnom, úgyhogy átmentem a saját öltözőmbe, s elkezdtem készülődni.
Két órával később már a színpad mögött voltunk a srácokkal, s átismételtük a „menetrendet”. Nem sokkal később felhangzott a tömeg zúgása, amint a banda nevét skandálja, s 5 perccel később már a színpadon álltunk teljes harci díszben. A szokásos számmal nyitottunk, aztán jött 2 régiség, s utána fel kellett, hogy hívjalak énekelni.
A tömeg hatalmas ovációval fogadott, s ugyanígy jutalmazták az első közös külföldi számot. Aztán eljött az ideje, hogy bekonferáljam a várva-várt duettet.
-Srácok, jól érzitek magatokat? Nem hallom, jól érzitek magatokat? Helyes, akkor most jöjjön egy klasszikus új köntösben. Egy gyönyörű számot írtunk át egy kicsit, és ma fog, úgymond, debütálni. Szeretném felvázolni a dal új értelmét, úgyhogy még egy kicsit rizsázok. Látom, hogy sokan jöttetek baráttal/barátnővel, s nyilván szuper a kapcsolatotok. Most viszont szeretném, ha elképzelnétek, hogy szétmentetek, mert rájöttetek, hogy nem illetek egymáshoz. Egyiken se haragudtok a másikra, és talán már van egy új kiszemeltetek... Nos, ehhez az érzéshez nyújtanánk most egy békés aláfestő zenét – Hangos nevetés a „békés” szónál... - Hagy szóljon!
És akkor felhangzott a gitár, majd a dob és én is bekapcsolódtunk.
-Kereslek néptelen utakon
De csak a semmi vár
Dörögve zúgnak a betonon
Lánctalpas éjszakák.
Majd Te is beszálltál:
-Falakról bámul az unalomCsak a csend szól rám
Csillagok hullnak
Születnek újak
És Te messze jársz...
Rövid szünet, s jött a nóta legjobb része, amit közösen nyomtunk:
-Zöld csillag, kihunyt az égen
A csónak partot ért
Hideg csendben fekete minden
Legyen az álmod,
Legyen az álmod szép!
Huh, ha a nép érezte volna a köztünk lévő feszültséget...
A gitár és dob szóló után ismét én jöttem:
-Állok a felnyitott hidakon
Zavaros víz fölött
Majd átvetted a stafétát:
-Kereslek túltömött buszokon
Bezárt ajtók mögött.
Hihetetlen, hogy milyen hangod van... Még mindig beleborzongtam.
De nem volt időm ezen mélázni, megint én következtem:
-Állok ott, ahol a szobád van
Bíbor köd szitál
S a legjobb rész a tiéd lett:
-Csillagok hullnak
Születnek újak
És Te messze jársz...
Ezután ismét jött a refrén, majd felváltva énekeltünk:
-Játszd el a dalt, ami sose szólt
Vedd fel a fehér gitárt
-Játszd el a régi húrokon
Az utolsó utazást
-Idegen árnyak a színpadon
Folyik a show tovább
-Csillagok hullnak
Születnek újak
És Te messze jársz...
Majd befejezésképp 2x végigdaloltuk még a refrént, s mikor elhalt a zene, újabb ovációt kaptunk.
Bármennyire is szomorú voltam a koncert előtt, most kiadtam magamból mindent, s boldogan mosolyogtam rád, amit – legnagyobb meglepetésemre – viszonoztál.
Ezután annyira felszabadult voltam a színpadon, mint még soha, s a koncert első felének hátralévő része hihetetlen gyorsan eltelt.
Fáradtan mentünk vissza a színpad mögé egy kis pihenőre, miközben autogrammot osztottunk a rajongóknak.
Kis idő múlva oldalazva közeledtél felém, s elvonszoltál a tömegből. Kérdőn néztem Rád.
-Mindjárt mondom, csak találjunk egy helyet, ahol beszélhetünk.
-Üljünk be a kocsiba, ott nincs senki.
-Jó ötlet!
Még odakiáltottam pár szót a srácoknak, majd hagytam, hogy tovább vonszolj az autóhoz. Mikor megérkeztünk, kinyitottam Neked a jármű ajtaját, majd én is beültem.
-Hallgatlak.
-Öhm, hát, először is grat a duetthez, szuper voltál. Mint mindig – mosolyogtál.
-Köszi, és szintén. És félve szeretném megjegyezni, hogy fantasztikusan nézel ki. Vadító szerelés – mosolyogtam. Hosszú fekete hajad loknikban omlott a válladra, aranyos fekete, pókot mintázó fülbevalód tökéletesen illet a kereszt-medálos nyakláncodhoz és a bőr karkötődhöz. Az „angel” feliratú ujjatlan fekete felső és a fekete vászon nadrág pedig szuperül mutatott rajtad, a színes tornacipővel együtt.
-Köszi – felelted pirulva – De nem kell félénken megjegyezned, nem harapom le a fejed.
-Remélem is, még szükségem lesz rá! Egyébként meg azért mondtam, hogy félénken, mert nem akartam, hogy azt gondold, hogy... öhm... Mindegy, a lényeg, hogy semmi hátsó szándékom nem volt, csak a tényeket mondtam.
-Oké, oké, értem, elhiszem. Én nem mondhatom el ugyanezt... - tetted hozzá motyogva.
-Hogy?
-Öhm, semmi... Azaz, hogy bocsánatot kell kérnem, és én megértem, ha majd le akarod szedni a fejem, de legalább a koncert végéig várj vele, légyszi.
-Miről maradtam le? Miért akarnám leszedni a fejed?
-Hát... mert... finoman szólva füllentettem egy picit... - felhúztam a szemöldököm, mire folytattad – Az, amit pár órája mondtam az öltözőben... nos hát, nem volt igaz... Pontosabban, ahogy te fogalmaztál, egy színjátékot adtam elő. És tudom, hogy nagyon-nagyon-nagyon csúnya húzás volt tőlem, de a srácok vettek rá, azt mondták, ha elhitetem veled, hogy nem szeretlek, akkor mindennél jobb lesz a duett... Most nagyon haragszol? - néztél rám bűnbánó arccal.
-Hogy tudnék haragudni, ha így nézel rám? - akartam mondani, de helyette egy másik kérdést tettem fel.
-Ez most komoly? Semmi nem volt igaz? De hát még mondtam is, hogy abbahagyhatod, menni fog a szám...
-Igen, és a frászt hoztad rám, azt hittem, egyáltalán nem vagyok hiteles.
-Ó, nagyon is az voltál, megnyugodhatsz, tökéletes színésznő lennél! De azt ugye tudod, hogy megsértődhetnék? Egyrészt, mert nem bíztatok bennem, másrészt, mert „füllentettél”.
-Igen, és én tökéletesen megértem, de... Nagyon haragszol? Meg tudsz bocsátani?
-Dehogy haragszom! Rád nem lehet... - mondtam savanyú mosollyal – Egyébként meg, bejött a dolog, elég ütős volt a szám... Ha nem lennék olyan önfejű, még meg is köszönném.
-Azért ott a „ha” - vigyorogtál – Akkor most minden szuper? Visszamehetünk?
-Még nem... - látnod kellett volna, itt milyen kétségbeesett arcot vágtál... Odahajoltam föléd, kisimítottam a hajad az arcodból, amibe beleborzongtál, majd finoman megcsókoltalak.
De nem hagytam, hogy kiélvezd a dolgot. Elszakadtam Tőled, majd a füledhez hajoltam, s azt suttogtam:
-Most már minden oké.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése