Welcome home

MCR ff, Metallica szám címmel. xD Yeah.
Bobos főszereplésű. És a barátnője szemszögében íródott. Elég... egyszerű és bénácska és talán nyálas... De ilyen hangulatom volt. ^^
Ezt sem mertem feltenni még fórumra. x)

Welcome home

Áh, végre péntek van! El sem hiszem, hogy tényleg eljött ez a nap. Fél éve erre várok és végre itt van!
Péntek délután van, ami azt jelenti, hogy az MCR minden egyes tagja már az Amerikába tartó repülőn ül.
Tehát holnap délelőtt végre itthon lesz az én fantasztikus férjem! Holnap este már nem egyedül kell lefeküdnöm.
Ah, Istenem, de jó lesz! Bob végre megint itthon lesz!
Már csak pár óra és újra láthatom és megölelhetem és megcsókolhatom őt...
Annyira hiányzott már... Fél év telt el azóta, hogy turnéra indultak, és én azóta nem láttam.
Igaz, hogy minden nap beszéltünk telefonon, de hát az nem ugyanaz...
Jaj, már alig várom, hogy újra a karjaiban tartson! *.*
Egész nap olyan izgatott voltam, hogy nem bírtam megmaradni egy helyen fél óránál tovább. Nem bírtam mit kezdeni magammal.
Aztán kitaláltam, hogy megfőzöm Bobnak a kedvenc ételét, és feldíszítem a lakást és úgy fogom várni.
Vettem rózsákat meg sok gyertyát, és az előszobától kezdve, a konyhán át, a hálószobáig mindenhova gyertyákat, rózsaszirmokat, és egyéb virágokat helyeztem el, utóbbiakat szép vázákban.
Megfőztem a főételt, desszertet csináltam, aztán kitakarítottam a lakást, kerestem valami szép ruhát, amit majd felvehetek, és utolsó lépésként Bob egyik kedvenc lemezét is betettem a lejátszóba. Mire mindennel végeztem, szépen beesteledett.
Aztán elmentem lezuhanyozni, mert a nagy munkában igencsak kimelegedtem.
Utána úgy döntöttem, egyből megyek lefeküdni, hiszen minél hamarabb elalszok, annál hamarabb eljön a holnap reggel.

Mikor épp lekapcsoltam a villanyt, és Bob párnáját magamhoz ölelve lefeküdtem – ugyanúgy, ahogy az elmúlt 7 hónap minden egyes estéjén tettem -, zajokat hallottam a ház elől.
Először azt, hogy egy autó leparkol az utcán, de úgy gondoltam, biztos csak a szomszéd ért haza a munkából.
Aztán viszont mintha a kapunkat nyitották volna. Riadtan ültem fel az ágyban, és valami mozdítható, nem túl törékeny dolog után néztem, amivel leüthetem az esetleg betörőket.
El nem tudtam képzelni, hogy ki lehet az ilyenkor... És hogy hogyan jutott be a kapun. Tán nyitva felejtettem?
Ekkor aztán megszólalt az ajtó csengő, és kopogást is hallottam.
Furcsa... a betörők mióta szoktak kopogni? Vagy lehet, hogy csak egy ismerős vagy a szomszéd az?
Kikászálódtam az ágyból, lesurrantam a földszintre, a konyhában magamhoz vettem egy kést a biztonság kedvéért, majd mentem ajtót nyitni. (Megjegyzés: ilyenkor utálom, hogy nincs olyan kukucskáló luk az ajtón, amin keresztül láthatnám, hogy ki az...)
Óvatosan kinyitottam hát az ajtót, a kést előreszegezve.
Mikor aztán megláttam, hogy ki a késői „vendég”, a lélegzetem is elállt. Nem akartam hinni a szememnek.
- Hát az meg minek? - nevetett a látogatóm, a késre pillantva.
A hangja biztosítékként szolgált, hogy nem látok rosszul, tényleg Ő az.
Erre boldogan elsikítottam magam, eldobtam a kést, és a nyakába vetettem magam.
Ő még mindig édesen nevetve ölelt át. Aztán megcsókolt. És én hihetetlenül boldogan csókoltam vissza.

De hiányzott már ez! *.*

Aztán nagy nehezen elváltunk egymás ajkaitól.
- Bob! Szerelmem, hogy kerülsz ide? Nem úgy volt, hogy csak holnap jössz haza? - kérdeztem, miközben még mindig a nyakában csüngtem.
- Meg akartalak lepni – válaszolta mosolyogva.
Istenem, milyen édes! *.* Imádom, mikor mosolyog. Nem hiába, hogy abba szerettem bele – többek között.
- Jaj, el sem hinnéd, mennyire hiányoztál! - mosolyogtam én is, és egy újabb csókot váltottunk.
Közben valahogy betámolyogtunk az előszobába, egy percre sem engedve el a másikat.
Aztán Bob az ölébe kapott, és automatikusan a háló felé akart vinni.
- Várj, ez így nem jó! - mondtam, mikor elértük a lépcsőt.
Bob meghökkenve bámult rám.
- Tudod, én... készültem neked meglepivel, csak hát ugye azt hittem, csak holnap jössz... - magyaráztam. - És így... csináltam vacsit, de már elhűlt... Meg... a kedvenc zenéd is el akartam indítani, meg egy szép ruhát felvenni...
- Így is tökéletesen nézel ki! - nézett rám Bob csillogó szemekkel.
Végignéztem magamon. Hát, mit ne mondjak... Nem igazán értem, mi neki ebben a tökéletes...
Pizsama volt rajtam, és még csak nem is valami szexi hálóing, hanem egy egyszerű póló, meg rövidnaci. Emellett a hajam szanaszét állhatott, és még csak alapozó sem volt rajtam, szóval én lehet, megijedtem volna magamtól...
- Na ne viccelj! Én ezt a legnagyobb jóindulattal sem mondanám tökéletesnek...
- Pedig hidd el, nagyon is az! - bizonygatta, és egy puszit nyomott a homlokomra. - Viszont... milyen vacsiról is van szó? - kérdezte kíváncsian.
- Csináltam neked kaját, gondoltam éhes leszel, ha hazaérsz. A kedvenced készítettem. A konyhában van a hűtőben...
- Aww, imádlak – mondta erre Bob, és egyenesen a konyhába vitt.
Ott letett az asztalnál, ő maga pedig lerohanta a frigót.
Minden edénybe sorra bekukkantott, aztán végül az alsó polcon megtalálta, amit keresett.
- Hmm, nyami – kommentálta a dolgot, és mellé megnyalta a száját.

Aztán nekiállt és megmelegítette a kaját, közben én meg mentem és bekapcsoltam a nappaliban a CD lejátszót, és felhangosítottam, hogy a konyhában is hallani lehessen.
Miközben visszamentem a konyhába, hallottam Bob meglepett „Óóóóó!”-ját, amivel a zene iránti tetszését fejezte ki.
- Fantasztikus vagy – mosolygott rám, mikor leültem az étkezőasztalhoz. - A világ legeslegcsodálatosabb felesége!
Mondtam már, hogy mindennél jobban imádom ezt a pasit?
- Még szerencse, hogy így gondolod! - nevettem, de azért érezhetően elpirultam a bók hallatán.

Bob – miután elpakolta a tányérokat – odajött hozzám, és elkezdett húzni az emelet felé.
- Hé, várj, még van desszert is! - tettem a mellkasára a kezem.
- Ooh, tudom, de azt a hálóban kívánom elfogyasztani – vigyorodott el. - Bár ha te itt az asztal tetején szeretnéd, nekem az is jó...
- Jaj, perverz! - „korholtam” a drága férjem nevetve.
- De még mennyire... - susogta, miközben szorosan magához húzott, és csókolgatni kezdte a nyakam.
- Okay, siessünk az emeletre – adtam meg magam, ahogy megéreztem egy bizonyos dolgot a combomnak nyomódni...
Erre Bob ismét az ölébe vett, felvitt a hálóba, és ott onnan folytattuk, ahol a konyhában abbahagytuk …

Tiszta fejjel

Még egy MCR fic. A címet és az egész ötletet az a magyar szám adta, amit a diszkóbalesetek elkerülése végett csináltak a hazai "sztárok".
Fórumon többrészesként szerepel, mivel 6 és fél oldal lett wordben... De most ide felrakom egyszerre. ^^

Tiszta fejjel

(Gerard szemszöge)
Engedjétek meg, hogy elmeséljem nektek életem egyik legrosszabb döntését, és annak következményeit. Remélem néhányotokra hatással lesz, és tanultok belőle, és soha nem fogjátok elkövetni azt a hibát, amit én elkövettem.

Egy fagyos, téli este történt.
Elég szar kedvem volt, összecsaptak a hullámok a fejem fölött, én meg elég ingerült voltam és sikeresen összevesztem a körülöttem lévő, segíteni akaró emberekkel. Teljesen ki voltam, és hogy egy kis időre megfeledkezzek a gondjaimról, fogtam magam, beültem a kocsimba és egy szórakozóhelyre vezettem.
Az egész estét azzal töltöttem, hogy a pultot támasztottam és sorra ittam mindenféle koktélt, sört, whiskeyt, meg egyéb nem kevés alkohol tartalmú italokat. Közben persze volt néhány csaj, aki megismert és odajött hozzám „beszélgetni”, de bunkó viselkedésemmel sikerült őket elüldöznöm.
A szórakozóhelyet csak záráskor hagytam el, és addigra már sikerült elég szépen berúgnom.
Nem láttam túl jól, és a járás sem volt akkor épp az erősségem, de valahogy sikerült eltámolyognom az autómig.
Beültem, nagy nehézségek árán sikerült is bedugnom a slusszkulcsot a megfelelő helyre, majd elindítottam a kocsit.
Miközben kiálltam a parkolóból, szépen nekimentem párszor a járda melletti falnak, de szerencsére a kocsinak nem lett nagy baja – legalábbis nekem akkor nem tűnt fel.
Aztán amikor már a mondhatni üres úttesten hajtottam, valamivel jobban ment a vezetés. Igaz, a jeges út miatt egyszer-kétszer megcsúsztam, de nem mentem neki semminek és senkinek.

… Egészen addig, míg egy útkereszteződéshez nem értem, ahol nagyon szerencsés módon nem világítottak a jelzőlámpák. Én meg nem figyeltem, hogy egy zebra van előttem és lassítanom kéne, így megtörtént a baj.
Viszonylag gyorsan közlekedtem, így mikor észrevettem, hogy egy srác – anélkül, hogy szétnézne - , éppen átkel a zebrán, próbáltam ugyan lassítani és fékezni, de egyrészt túl későn, másrészt pedig a csúszós úton képtelenség volt ilyen hirtelen megállítani az autót. Így az telibe találta szegény srácot. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy azért többnyire sikerült lelassítanom az autót, így az nem repítette a levegőbe a srácot vagy ilyesmi.
De azért nem kevés erővel tud ütni egy autó.
Gyorsan kiszálltam a kocsiból, és a sráchoz rohantam.
Szegény ott feküdt a zebra közepén, a kocsi előtt közvetlenül.
Arcával az autó felé fordulva feküdt, és a kapucnija is takarta a fejét, így elsőre nem láthattam hogy kit ütöttem el pontosan.
De mikor lehajoltam hozzá, hogy megnézzem, eszméleténél van-e, magam felé fordítottam a fejét és lehúztam róla a kapucnit.
Mikor megpillantottam az arcát, a szívverésem is leállt egy pillanatra.
Ott a jeges úton egy nagyon is ismerős srác feküdt eszméletlenül – legalábbis csak remélni mertem, hogy csak eszméletlen...
A fülhallgató még a fülében volt és hangosan szólt belőle a zene.
A homlokán egy helyen csúnyán felrepedt a bőr és szinte ömlött belőle a vér.
Megfogtam a csuklóját és kitapogattam a pulzusát. Éreztem a szívverését. Tehát még élt!
Kétségbeesetten kezdtem pofozgatni, és szólongattam, hogy térjen magához.
- Frank! Frankie, ne tedd ezt velem, könyörgöm, nyisd ki a szemed! Frankie, hallod?!
Ahogy kezdtem felfogni, hogy mi is történt, egyre zaklatottabb lettem, és nemsokára a könnyeim is előtörtek.
Mivel Frank egyáltalán nem akart magához térni, kétségbeesetten nyúltam a mobilom után és hívtam a mentőket.
- Igen, igen, itt vagyunk az útkereszteződésnél, de könyörgöm, SIESSENEK! - mondtam idegesen a telefonba, mikor még egyszer megkérdezték, hogy jól írták-e fel a baleset helyszínét.
Még magam is meglepődtem azon, hogy milyen magas volt a hangom...

Amíg oda nem értek, kétségbeesetten ültem le a földre Frank mellé, és a fejét az ölembe helyeztem.
- Könyörgöm, Istenem, csak ne legyen semmi baja! Azt nem bocsátanám meg magamnak. Nem lehet semmi baja, én nem bírnám ki nélküle!
Egy örökkévalóságnak tűnt az az idő, mire megérkeztek a mentők.
Fogták és felrakták Frankiet egy hordágyra, majd betolták a mentőautó hátuljába.
Ezzel egy időben egy rendőrautó is megérkezett.
A rendőrök ott helyben elkezdtek kérdezgetni, hogy mi történt, de egyik kérdésüket sem hallottam meg, ugyanis épp az egyik mentős pasit faggattam, miközben meredten bámultam Frankre.
- Ugye nem lesz semmi baja?? Ugye rendbe fogják hozni??
A pasi próbált megnyugtatni, és valami olyasmit mondott, hogy mindent meg fognak tenni, de ha nem engedem el, akkor sose érnek be Frankkel a kórházba.
- Elnézést – motyogtam, és elengedtem a vállát, amit eddig őrült módjára rángattam. - Magukkal mehetnék, kérem? Muszáj Frank mellett maradnom...
Nagy nehezen – mikor már vagy tizedszer mondtam el, hogy igen, ismerem a sebesültet, ugyanis a legjobb haverom – a rendőrök is leszálltak rólam, és beülhettem a mentősökkel együtt Frank mellé az autóba.
Út közben a mentősök ellátták Frank sebeit, és lélegeztetőt adtak neki.
Viszonylag hamar megérkeztünk a kórházba.
Franket rögtön bevitték egy kórterembe, ahol rendesen megvizsgálták.
Nekem ezalatt a folyosón kellett várakoznom, ahova nemsokára megérkeztek a rendőrök is, és most már kénytelen voltam válaszolni a hülye kérdéseikre.
Ők felírtak minden elhangzott dolgot, az én és Frank adait, és épp azt ecsetelték, hogy majd be kell mennem a kapitányságra is vallomást tenni, és hogy lefoglalják a jogsim – hát basszus, kisebb gondom is nagyobb volt akkor ennél -, mikor hirtelen nyílt a kórterem ajtaja és Franket ágyastul kitolták rajta.
- Mi történt? Hova viszik? - fordultam rögtön az orvoshoz.
- A barátjának eltört a lába, és a koponyája is megrepedt, úgyhogy meg kell műtenünk – jött a sokkoló válasz.
- Megműteni?? A koponyája? De ugye... ugye utána jobban lesz és semmi maradandó baja nincs? - kérdeztem ismét ijesztően magas hangon, miközben Frank ágya mellett szaladtam, amit épp a lift felé toltak.
- Majd csak a műtét után mondhatok biztosat, de kérem nyugodjon meg, és menjen vissza a folyosóra. Ott megvárhatja a műtét végét.
- De...! Jól van, rendben, várok – morogtam mérgesen és visszamentem a rendőrökhöz, miközben Franket betolták a liftbe.
A rendőrök feltettek még néhány kérdést, aztán végre valahára elmentek.
Egyedül maradtam a kihalt folyosón a lelkiismeret-furdalásommal és a szörnyűbbnél szörnyűbb gondolataimmal.

Egy idő után aztán nem bírtam tovább a tétlen várakozást, elmentem venni egy kávét, és közben eszembe jutott, hogy nem ártana szólnom a többieknek is, úgyhogy felhívtam Mikeyt és elmeséltem neki, hogy mi történt.
- Gee? Te vagy az? - szólt bele a telefonba. - Hol a picsában vagy? Halálra aggódjuk magunkat miattad!
Hihetetlenek... Azok után, hogy szépen leordítottam a fejüket, még aggódnak értem...
- Szia Mikey, én jól vagyok, viszont Frank már kevésbé... Öhm, balesete volt és most itt van a kórházban.
Képtelen voltam kimondani azt, hogy én ütöttem el.

- Balesete?? Gee, ez hülye vicc! Mi történt???
- Majd elmesélem, de gyertek a kórházba amilyen gyorsan csak tudtok. Ja, és szólj Jamiának is, légyszi.
Én ugyanis képtelen lennék beszélni vele... Sőt a szemébe nézni is, de joga van tudni a dologról, ha már egyszer Frank felesége...
- Rendben, szólok neki, de...
- Mikey, légyszi ne most, ha ideértek, majd mesélek, ígérem, csak siessetek!
Miután Mikey végre lerakta a telót, megittam a kávét, majd visszamentem Frank ideiglenes „szobája” elé, és ott várakoztam.
Amíg a srácok meg nem érkeztek, mindenféle gyötrő gondolatokkal volt tele a fejem, majd' szétrobbant. Rettegtem, hogy Franknek talán valami komoly baja van, lehet, hogy maradandó. Megfordult a fejemben az is, hogy mi van, ha Frank lábát le kell majd vágni. :S Mert ki tudja, hogy milyen erővel találta el a kocsi. De aztán gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot. Az orvos csak annyit mondott, hogy el van törve, azt meg simán rendbe hozzák. A másik meg az, hogy a kocsi kereke nem ment át Frank egyetlen testrészén sem, szóval annyira nem sérülhetett meg, hogy bármijét is el kelljen távolítani.
Legalábbis nagyon reméltem...
Aztán jött az a gondolat, hogy lehet, hogy agyrázkódása van. És lehet, hogy valahogy úgy sérült meg, hogy amikor magához tér, nem fog rám emlékezni... :S
Bár lehet, hogy jobb is lenne, mert az tuti, hogy ha megtudja, hogy én ütöttem el, akkor soha nem fog megbocsátani. És meg is érteném...
Ekkor szerencsére – mielőtt még több ezekhez hasonló baromság jutott volna az eszembe – Mikey és Jamia jelent meg a folyosón, felém rohanva, a nyomukban Rayjel és Bobbal.
- Gerard! Mi történt? Mikey azt mondta, hogy Franknek balesete volt... Hol van most? Mi történt? - kérdezte Jamia zaklatottan.
- Ha megtudja, hogy elütöttem Frankiet, tuti kitekeri a nyakam... - futott át a fejemen a gondolat.
- Öhm. Franket elütöt...ték. Most éppen műtik, mert a... a lába eltört.
- Mi van? - kerekedett el Mikey szeme.
- Hogyhogy elütötték? - csodálkozott Ray is.
- Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy ki volt az a vak barom, aki elütötte, és hogy hogy kaphatott jogsit – morgolódott Jamia.
- Hát azt én sem tudom, hogy szerzett jogsit... - motyogtam. - De azt igen, hogy ki volt.
Előbb vagy utóbb úgyis megtudják a dolgot, szóval jobb ha túlesem rajta most...
- Mi? Láttad, hogy ki ütötte el?
- Igen.
- És ki volt? Remélem, soha többet nem ül volán mögé! - folytatta Jamia.
Hát ebben biztos lehetsz...
- Én voltam – feleltem halkan, a srácok szemébe nézve.
Mindannyiuktól hitetlenkedő tekintetet kaptam válaszul.
- Mi?? - nyögte Jamia.
- Gerard, jól vagy? Te is megsérültél vagy miért beszélsz ilyen hülyeséget? - ült le mellém az öcsém, tenyerébe fogva a kézfejem.
- Nem, én nem. Mármint hogy ez nem hülyeség. Sajnos. Tényleg én voltam, aki... aki abban a kocsiban ült... Én... én nem akartam, nem is tudtam, hogy ő az, és én próbáltam fékezni, mikor észrevettem, de csúszott az út, és... - hadartam egyszerre, kétségbeesetten nézve Mikeyra.
- Gerard, állj, nyugi! Mély levegő. Ebből semmit sem értettem.
Nagy levegőt vettem, majd lassan kifújtam, és újra belekezdtem a mesélésbe. Elmondtam nekik mindent, onnantól kezdve, hogy összevesztem a srácokkal és leittam magam, egészen odáig, hogy Franket bevitték a műtőbe.
- … és utána rögtön hívtam Mikeyt, hogy gyertek ide – fejeztem be a mondandóm.
Mindenki leesett állal bámult rám. Jamia még a történet közepén leült Mikey mellé egy székre. Félő volt, hogy elájul, olyan gyorsan szedte a levegőt. De az is lehet, hogy azért tátogott annyit, mert közbe akart szólni, csak nem találta a megfelelő kifejezést arra, hogy mekkora ökör vagyok... Ki tudja.
- Gerard, ez most... komoly? - kérdezte aztán Bob.
Úgy tűnik, ő tért magához először a sokkoló hírek után.
Csak bólintottam.
- Nekem most ki kell mennem levegőzni – szólalt meg Jamia olyan hangon, hogy nem tudtam eldönteni, hogy a könnyeit vagy a kiabálását tartja-e vissza.
Miután elment, percekig néma csönd volt a folyosón. Valamennyien a gondolatainkba mélyedve ücsörögtünk / ácsorogtunk.
Végül úgy éreztem, muszáj mondanom valamit.
- Figyeljetek, srácok, én... én ezt egyáltalán nem akartam, és tudom, hogy egy hülye állat vagyok, én nagyon sajnálom az egészet, utálom magam miatta...
Nem tudom, miért kezdtem el magyarázkodni, de fogalmam sem volt, mit gondoltak akkor rólam a többiek, és muszáj volt elmondanom nekik amit éreztem.
- Gee, ne legyél hülye, gondoltuk, hogy nem direkt csináltad – mondta Mikey. - Bár azt nem értem, miért kellett rögtön egy kocsmába rohannod, aztán meg piásan vezetni... Annyira hülye és makacs vagy, hogy nem engedted, hogy segítsünk... Ha nem csak veszekedsz velünk, hanem meghallgatsz minket, akkor ez az egész nem történik meg! De ha el is mentél... Legalább hívtál volna egy taxit, ami hazavisz, vagy szóltál volna nekem. Elmentem volna érted.
- Tudom – motyogtam. - De dühös voltam és nem akartam, hogy egy szerencsétlen flótásnak nézzetek, aki nem tudja egyedül megoldani a problémáit. És akkor pillanatnyilag a menekülés és az ital tűnt a legjobb és legegyszerűbb megoldásnak...
- Annyira hülye vagy! Hogy mondhatsz ilyeneket? Sosem néznénk szerencsétlennek, mindenkinek szüksége lehet segítségre! És mi tényleg szerettünk volna segíteni, de nem engedted... Azt meg tényleg megtanulhattad volna, hogy az ital nem old meg semmit! - mondták a srácok.
- Tudom... Csak hülye vagyok. Én...ah, úgy utálom magam, annyira hülye vagyok! - hajtottam le a fejem.
Legszívesebben sírva fakadtam volna.
- Legközelebb, ha bekattanok, légyszi rúgjatok jól seggbe! - fordultam ismét a srácok felé.
- Ne aggódj, úgy lesz! - ígérte Bob.
Erre aztán mindannyian nevetni kezdtünk.
- Khm. Szerintem én most megyek és beszélek Jamiával is – mondtam, miután mindannyian alábbhagytunk a nevetéssel - ami nem tartott túl sokáig.
Úgy éreztem, muszáj bocsánatot kérnem Jamiától. Mert ha nem is direkt, de mégis én voltam az, aki elütötte a férjét. Még ha nekem jobban is fáj az, ami Frankkel történt...
- Öh, Gee... nem kéne szólnunk Frank szüleinek is? - vetette fel Ray.
- Hát én ööö... arra gondoltam, hogy majd csak akkor szóljunk nekik, ha már megműtötték Franket. Ne izgassák fel magukat fölöslegesen...
Magyarul, ha Franknek semmi komoly baja, akkor fölösleges szólni a szülőknek. Ők mindig túlreagálnak mindent... Frank sem akarná, hogy miatta izguljanak a szülei, ha nincs is baja...
Na jó, ez csak részben igaz. Tulajdonképpen nem akartam, hogy Lindáék (?) is haragudjanak rám... Meg hát mindig olyan rendesen voltak, és el sem tudom képzelni, mit szólnának, ha megtudnák, hogy én hálából elgázolom a fiukat...
Bár előbb-utóbb azt hiszem, tudatni kéne velük is a dolgot, mert nem nagyon tudnék úgy a szemükbe nézni, hogy ők semmiről sem tudnak. Bár úgy se, ha mindenről tudnak... Ördögi kör.
Mindegy, egyelőre Jamiával kell beszélnem.
Szóval kimentem a kórház udvarára és megkerestem Frank feleségét.
Egy padon ült és a gondolataiba mélyedve meredt maga elé.
Odasétáltam hozzá.
- Leülhetek? - kérdeztem, miután megköszörültem a torkom, hogy észre vegyen.
Jamia felnézett rám, majd bólintott.
Leültem mellé a padra, de egy jó ideig egyikünk sem szólt egy szót sem.
Aztán csak rászántam magam és belekezdtem a bocsánatkérésbe.
Nagyjából azokat mondtam neki, amikről Mikeyékkal is beszéltünk. Jamia pedig sokkal rendesebb volt, mint vártam. Szinte egyáltalán nem volt dühös rám. Én tuti, hogy egyből elküldtem volna magam a fenébe. Bár azt mondta, először tényleg haragudott, de csak mert sok volt neki egyszerre ez a hír... És hogy tudja, hogy Frank a legjobb haverom, és hogy el tudja képzelni, milyen szarul érezhetem most magam. Szóval teljesen jófej volt.
Ilyenkor örülök, hogy Frank ilyen rendes csajt talált magának.
Bár még jobb lett volna, ha nem csajt talál magának... Na jó, ennek most nincs itt az ideje.
Még elmondtam Jamiának is, hogy biztos, hogy többet nem ülök volán mögé, és próbálok ezentúl normálisan viselkedni, ha problémám van, és nem rögtön bebaszni. Szóval még véletlenül sem fordulhat elő még egy ilyen baleset.
Aztán visszamentünk a többiekhez. Jobban mondva, csak Rayhez, mert időközben Mikey meg Bob elmentek kávét venni. Jellemző... Remélem, azért nekem is hoznak!
Pár percen belül aztán visszajöttek, de persze kávé nélkül. -.-' Szóval mehettem én is venni. És mivel én voltam olyan jófej, gondoltam Jamiára is, és neki is vettem. Meg egyet Frankienek is, amit aztán megittam helyette.
Aztán pont mikor indultam volna a negyedik pohár kávéért, megjelent a folyosón Frank orvosa. Úgyhogy inkább maradtam és kifaggattam a műtétről.
Azt mondta, minden rendben ment és jól sikerült. Aztán kérdeztük, hogy akkor ugye nagy baja nincs Franknek és hogy hazaengedik-e, de erre csak annyit mondott, hogy ha magához tér Frank, meg fogják vizsgálni megint, és csak utána derül ki, hogy mikor jöhet haza.
De az legalább biztos, hogy semmi halálos baja nincs. Hála a jó égnek!
El sem hinnétek, hogy mennyire megkönnyebbültem akkor.
Aztán az orvos távozott, helyette viszont a nővérek visszahozták Franket a kórterembe. Mi pedig szépen bementünk hozzá. Annak ellenére, hogy a nővér azt mondta, ne nagyon zavarjuk, mert pihennie kell. De hát könyörgöm, éppen aludt, az nem elég pihenés? Azzal, hogy körbeüljük az ágyát, úgyse ébresztjük fel és fárasztjuk le.
Szóval mind az öten órákig ott dekkoltunk Frank mellett, 1-2 perces megszakításokkal, míg valaki elment a mosdóba, vagy épp kávét hozni. Vagyis oké, lehet, hogy nem voltak órák, de nekem annyinak tűnt. Mert hát ültünk ott és nem mondanám, hogy hosszadalmas társalgásokat folytattunk...
Éppen azon voltam, hogy még véletlenül se hunyjam be a szemem, mert akkor elalszok, amikor Frank ágya felől mocorgást hallottam.
Odakaptam a fejem, és először csak azt hittem, hogy Frank álmában fordult át az egyik oldalára. De ahogy végigmértem az arcát, rájöttem, hogy kinyitotta a szemét – még ha csak résnyire is –, szóval magához kellet hogy térjen. Felpattantam a székről és Frank ágya mellé térdeltem.
- Frankie! Jól vagy? Végre, hogy magadhoz tértél! Nincs semmi bajod? - kérdezgettem, és közben kisimítottam az arcából a haját.
Oké, ez így utólag lehet, hogy buzisan hangzik, de már hiányzott, hogy megérinthessem őt. Meg egyébként is, a hajától alig láttam az arcát!
Időközben pedig a többiek is rájöttek, hogy Frank felébredt, úgyhogy mindannyian odasereglettek mellém.
- Gee! Te meg hogy kerülsz ide? És egyáltalán, én mit keresek... egy kórházban? - csodálkozott Frank.
Hallottátok? Azt mondta, hogy Gee! Szóval emlékszik rám! Nem volt agyrázkódása!
Ugrálni tudtam volna örömömben ettől a gondolattól.
- Baleseted volt, baby – válaszolt Frank kérdésére Jamia. - De most már minden oké. Hogy érzed magad?
- Nem a legjobban... Fáj a fejem – emelte a kezét a fejéhez. - Miért van bekötve?
- Mert megsérült. Így gyorsabban meg fog gyógyulni.
- De hogy sérült meg? Milyen baleset volt?
- Nem emlékszel rá? - kérdezte Jamia.
- Hát... arra emlékszem, hogy összevesztünk Gerarddal, és ő aztán eltűnt, én meg elindultam, hogy megkeressem, nehogy valami őrültséget csináljon... Aztán... nem tudom, mi történt.
- Hát ez pompás – gondoltam magamban. - Nem elég, hogy összeveszek a barátaimmal és megbántom őket, aztán tök részegen elütök valakit, akiről kiderül, hogy a legjobb barátom, utána még jön az is, hogy a legjobb barátom történetesen miattam kóborol éjnek idején az utcán. Szóval ha én nem léptem volna ki aznap a házból, akkor ez az egész nem történt volna meg. Vagyis minden az én hibám. Egyedül az enyém. Marha jó érzés...
- Sajnálom – ennyit tudtam kinyögni Frank kérdő pillantására. - Sajnálom, hogy annyira hülye voltam; sajnálom, hogy úgy elrohantam; sajnálom, hogy nem néztem szét a zebra előtt; és sajnálom, hogy... elütöttelek.
Frank erre még jobban elcsodálkozott.
- Mi most szerintem kimegyünk, és ott várunk – szólalt meg hirtelen Ray. Szinte már el is felejtettem, hogy ők is itt vannak... - Majd ha megbeszéltétek a történteket, visszajövünk... - tette hozzá, majd a bólintásomra kiment a teremből.
Mikey és Bob is utána mentek, Jamia viszont nem mozdult. Aztán meggondolhatta magát, mert ő is követte a srácokat.
- Később beszélünk, baby. Itt leszek kint – mondta Franknek, mielőtt kilépett volna az ajtón.
- Gee, mi ez az egész? Semmit sem értek – fordult felém Frank ismét.
- Hát szóval... Nem is tudom, hol kezdhetném... - hezitáltam.
- Mondjuk az elején.
- Az eleje az, hogy elrohantam otthonról, te meg utána jöttél. Én egy szórakozóhelyre mentem és szépen leittam magam. Aztán voltam olyan hülye, hogy beültem a kocsimba. És ahogy hazafelé mentem, nem figyeltem eléggé. És nem vettem észre, hogy épp átmész a zebrán. Vagyis későn vettem észre. Próbáltam megállni, de a jeges úton lehetetlen volt... És elütöttelek – számoltam be neki „röviden”.
Aznap azt hiszem, ez volt a harmadik alkalom, hogy szóban is felidéztem a történteket... és reméltem, hogy az utolsó is. Bár nem hinném, hogy a rendőrök ennyivel beérnék.
- Ez most komoly? - kérdezte Frank egy kis idő után.
- Szerinted viccelnék egy ilyen dologgal? - kérdeztem keserűen.
Bár ne lenne komoly... Bárcsak egy rémálom lenne. Már ezerszer megbántam azt a délutáni veszekedést és amiket utána tettem.
- Én nem tudom, erre mit mondjak – szólalt meg Frank.
- Én igen. Hogy nagyon sajnálom és nagyon hülye vagyok és rohadtul haragszom magamra és megértem, ha meg akarsz fojtani...
- Te tényleg hülye vagy – nevette el magát Frank. - Nem akarlak megfojtani. Vagyis akkor akartalak, mikor elrohantál. De ne gyötörd magad. Megtörtént és nem tudsz ellene tenni. De szerencsére nem lett nagy baj. Inkább azon legyél, hogy máskor ne csinálj ilyen hülyeségeket.
- Az már meg van oldva. Bob megígérte, hogy seggbe rúg, ha legközelebb hülye leszek.
- Hát akkor Bobnak sok dolga lesz... - vigyorodott el Frank.
Hihetetlen, hogy tud ilyenkor is hülyülni?
- Tudom. De meg fogom érdemelni.
- Jaj, Gee ne legyél már ilyen búval baszott! Úgy viselkedsz, mintha haldokolnék. Pedig az ég világon semmi bajom, komolyan! - szorította meg a kezem.
- Még az a szerencse! Fogalmam sincs, mit csinálnék, ha valami bajod lenne...
- De nincs, úgyhogy örülj már egy kicsit! Vagy ha mindenképp aggódni akarsz, aggódj amiatt, hogy fogsz engem kiengesztelni... - húzta még szélesebb vigyorra a száját.
- Kiengesztelni? - csodálkoztam. Nem azt mondta az előbb, hogy nem haragszik?
- Hát tudod, ha kijutok innen, lehet, hogy morcos leszek és addig nem leszek hajlandó hozzád szólni, amíg ki nem engesztelsz valahogy...
- Oh – vigyorodtam el én is, mikor leesett, hogy mire gondol. - Hát majd kitalálok neked valamit, amiért oda leszel... De most asszem jobb, ha megyek, mert Jamia már biztos türelmetlenül toporogva várja, hogy beszélhessen veled.
Szóval kimentem a teremből, Jamia meg átvette a helyem. Aztán mikor ő is kijött, a többiek is visszamentek Frankhez. Bár ők már nem maradtak bent sokáig, mert visszajött az egyik nővér és elzavart mindenkit, mert Franknek pihennie kellett.
Úgyhogy Jamia kivételével mindannyian úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk és pihenünk egyet, aztán majd másnap – vagyis mivel már hajnal volt, aznap – visszajövünk. Addig is Jamia ott lesz Frank mellett.

Tehát végül szerencsére nem lett komolyabb következménye az én baromságomnak, de ez tényleg csak a véletlenen múlt. Ha én nem fékezek, vagy az autó jobban megcsúszik, lehet, hogy teljesen átgázoltam volna Franken, és akkor nem valószínű, hogy ennyivel megússzuk. Akár meg is halhatott volna...
De szerencsére nem így történt.
Franket pár napon belül kiengedték a kórházból, és a lába meg a feje is egész hamar rendbe jött. Ezen felül megkapta tőlem a kiengesztelést is, egy hatalmas édességgel teli kosár képében.
Nekem pedig – ahogy már említettem – elvették a jogsim és pénzbírságot kaptam. És még így is jól jártam, mert ha valaki mást ütök el, simán feljelentett volna, és nem hagyja, hogy ennyivel megússzam...
Tehát a tanulság, hogy SOHA, semmilyen körülmények között ne vezessetek, ha már előtte ittatok. Még ha nem is vagytok teljesen részegek, akkor sem. Higgyétek el, nem éri meg! Lehet, hogy egyszer megúszod baleset és áldozat nélkül, de ha nincs szerencséd, akkor halálra gázolhatod akár a szerelmed is. És azt biztos, hogy soha többet nem tudnád elfelejteni és megbocsátani magadnak.

Did we all fall down?
From the lights to the pavement
From the van to the floor
From backstage to the doctor
From the earth to the morgue...

Still Around

MCR ff. A cím egy 3oh!3 szám címével egyezik meg, és a fic elején található fordítás a számnak egy elég gyenge fordítása by me. x) Ez is Frerard, de nagyon enyhe.


Still Around

Menj csak tovább egyenesen és égess fel mindent. Részeg vagyok, csak úgy, mint mindenki más ebben az ördögi városban. Nem fogják engedni, hogy megforduljak és még egy utolsó pillantást vessek Rád, baby.
Mindeközben Ő még mindig itt van a közelben, még mindig itt van a közelben, még mindig...
Menj csak tovább egyenesen és hozz helyre mindent, ez a város csupán egy elfeledett temető, mint ahogy az egyetlen reményem, az, hogy újra látlak még; bár tudom, sosem foglak...
Mindeközben Ő még mindig itt van a közelben, még mindig itt van a közelben, még mindig...
És tudom, hogy mit gondolsz, de nem fogom abbahagyni az ivást, ez az utolsó dolog, amit még meg tudok tenni. Ugyanis ez az élet minden, csak nem biztos. Mikor összehúzzák az utolsó függönyt előtted, vethetsz egy futó pillantást az igazságra, mert még...
Mindig itt vagy a közelben, miközben Ő is itt van a közelben, még mindig itt van a közelben, még mindig...
Menj csak tovább egyenesen és égess fel mindent. Részeg vagyok, csak úgy, mint mindenki más ebben az ördögi városban.

Miközben ezt a számot hallom, a könnyeim patakokban folynak le az arcomon. Mennyire igaz ez az egész, mennyire tükrözi a jelenlegi helyzetet...
Itt görnyedek már órák óta ennél a nyomorult pultnál, és a sokadik sört iszom. Körülöttem minden ember kiütötte már magát az itallal. Szinte itt van az egész város. Mintha a Világ vége közelegne...

Téged azonban sehol sem látlak. Oly messze lehetsz... Mintha minden és mindenki ellenem dolgozna, és azt akarnák, hogy legközelebb már csak a Pokolból nézhessek fel Rád. Vagy épp a Mennyből le.
Jamia persze még most is itt van a közelben. Elkeseredetten, tehetetlenül néz rám.
Tudom jól, te is hasonlóan néznél, ha most látnál, de nem fogom; nem tudom abbahagyni az ivást. Ez az egyetlen dolog, ami enyhíteni tudja fájdalmam.
Ki tudja, talán tényleg a Világ vége közeleg, és perceken belül az egész kibaszott város meg fog halni.
Lelki szemeim előtt látom, ahogy minden elsötétül körülöttem, és aztán megpillantalak végre Téged. Semmi mást nem látok, csak Téged. Megkaptam hát a lehetőséget, hogy egy utolsó pillantást vethessek Rád.
Mert mégis csak itt vagy, végig itt voltál a közelben, a szívemben és az emlékeimben.
Aztán hirtelen eltűnik a sötétség, Te azonban még mindig mosolyogva állsz előttem, de feltűnik körülötted a koszos kocsma vendégeinek a képe. A háttérben látni vélem még Jamiát, aki most már könnyezve bámul felém.
Nem tudok mit tenni, nem tudok segíteni neki.
Aztán érzem, ahogy távolodom, felemelkedem a székről, egyre messzebbre kerülök a kocsmától, Te pedig még mindig itt vagy mellettem.
Végül a város képe teljesen eltűnik, és lángok jelennek meg körülöttünk.
'Hát mégiscsak a Pokolba kerültem?' - fut át az agyamon a gondolat.
Bizonytalanul pillantok Rád. Egy égő fáklyát tartasz a kezedben, és mosolyogva bátorítasz, hogy kövessem a példád.
Én azonban képtelen vagyok megmozdulni, csak nézem édes arcod.
Aztán a következő pillanatban hirtelen az egész látomás szerte foszlik, én ismét a kocsma pultjánál ülök, Te pedig már sehol sem vagy.
Ekkor értem meg az egész dolgot.
Felpattanok a székből és kiviharzok a helységből. Futva indulok el a zuhogó esőben, arra megyek, ahova a lábaim visznek.
Csak futok és futok, semmivel sem törődve, semmire sem gondolva, egyedül Rád.
Aztán végül megtorpanok. Úgy érzem, megérkeztem. Nem tudom, merre lehetek.
Körbe fordulok a kihalt utca közepén, és a neved kezdem kiáltozni.

Nemsokára valóban megjelensz. És biztosan tudom, hogy ez most nem csak egy látomás.

Tényleg itt vagy, teljes valódban, itt állsz velem szemben, az Életben.

Boldogan futni kezdek feléd, és a nyakadba vetem magam. Szorosan ölellek, aztán megkönnyebbülten suttogok a füledbe.
'Szeretlek, Gerard, szeretlek. Ne haragudj Rám, sosem akartalak elhagyni. Ne haragudj Rám. Ígérem, soha többé nem megyek el, végig itt leszek veled, az Idő végéig, és még azután is. Csak ne haragudj. Szeretlek. Nagyon szeretlek.'

Another ff with Frank Iero

Egy újabb MCR fic. Ezúttal nem slash és nem is 18-as karikás. Kivételesen XDD
Frank a főszereplője és egy kitalált karakter. Ezt eddig még nem mertem felrakni fórumra, de itt azért elfér. ^^
Jah és címet még ennek az irománynak sem találtam. x)
_____


- Jó reggelt! - léptem be Frankievel a srácok szobájába.
- Sz... sziasztok – köszöntek elsápadva, mikor megláttak.
Ezeknek meg mi bajuk?
- Mi van? Olyan sápadtak vagytok, mint Gee a Revenge-es szerelésben – nevetett Frank. - Mit olvastok? - kérdezte, mikor észrevette, hogy Gerard egy újságot szorongat.
- Oh ez ööö... semmi érdekes – nyögte Gee és a háta mögé rejtette a lapot.
- Akkor miért rejtegeted? - kérdezte Frank és odament Gerardhoz, hogy elvegye tőle az újságot.
- Hát... csak. Tényleg nincs benne semmi – felelte Gee és hátranyújtotta az újságot Mikeynak, de mielőtt ő elvehette volna tőle, Frank megkaparintotta, és elkezdte olvasni a címlapot.
- Uramisten – nyögte és ő is olyan fehér lett, mint a többiek.
- Mi az? Mi történt? - kérdeztem erre nyugtalanul, és odaléptem Frankhez, hogy megnézzem a lapot.
Ő viszont ijedten összegyűrte azt, és a magasba emelte, hogy ne tudjam elvenni.
Kérdőn néztem rá.
- Ez tényleg semmi... Csak... ööö... Pamela Anderson van rajta meztelenül – kamuzta.
- Persze és az ilyen szörnyű? - kétkedtem.
- Igen, mert ööö... tök löttyedt a bőre – mondta ekkor Bob.
- Aha, muti – mondtam Franknek ellentmondást nem tűrve.
Hiszem, ha látom...
- Áh de ez téged nem érdekel úgyse... - próbálkozott tovább és lábujjhegyre állva tartotta magasabbra a lapot, de nem volt elég magas ahhoz, hogy ne érjem el, úgyhogy megszereztem az újságot és széthajtogattam.
Frank erre még sápadtabban nyelt egy nagyot.
Most már tényleg érdekel, mi lehet az...
Ránéztem a címlapra és.... azt kívántam, bár ne érdekelt volna!
Az újság első oldalán ugyanis egy kép volt Frankről...egy... egy nővel csókolózott rajta. És az a nő biztos, hogy nem én voltam. Ugyanis hosszú szőke haja volt, és elég lapos volt...
Ránéztem ismét a férfira... Csupán oldalról látszódott, de biztos, hogy Frank volt az. Ott volt a nyakán a skorpió.
Elolvastam a főcímet - „Frank Iero megcsalja a menyasszonyát?” -, majd a cikk első pár sorát.
„A My Chemical Romance nevű rockbanda egyik gitárosát, Frank Ierot (27) tegnap előtt késő este egy szórakozóhelyen látták egy fiatal nővel, a szerkesztőség tudomása szerint egy bizonyos Tess Brighttal (23).
A szemtanúk szerint a kissé illuminált állapotban lévő rocksztár mászott rá a lányra, aki ez ellen egyáltalán nem tiltakozott. Iero jegyese, Danielle Darcy (25), azonban bizonyára nem élvezte volna annyira a történteket, mint hűtlen barátja...”
...Mint hűtlen barátja...
- Megcsalt – jutott el az agyamig a gondolat, mire a szívem hirtelen összeszorult és könnyek szöktek a szemembe.
Felpillantottam Frankre, aki megdermedve állt, kezét még mindig felém nyújtva, mintha el akarná venni a lapot.
Néma csend volt a szobában, senki nem mozdult, és egy szót sem szólt.
Csalódottan néztem bele Frank szemeibe. Olyan arcot vágott, mint egy kisgyerek, akit rajtakaptak, hogy rossz fát tett a tűzre.
Csak most valahogy nem tudtam mosolyogni ezen az arcon...
Hátat fordítottam, és kiviharzottam a szobából.
- Dan, várj! - kiáltott utánam Frank. - Megmagyarázom!
Tipikus pasi duma. -.-'
Nem figyeltem rá, tovább szaladtam, be a hálószobámba, az utazóládámhoz, és elkezdtem belehajigálni mindent.
- Dan, hallod?! Én nem akartam...! - jött utánam Frank a szobába.
- Nem akartad?? - fakadtam ki, s felé fordultam. - Mit nem akartál, édes? Nem akartad megcsókolni ezt a szőke ribancot? - böktem a lapra, amit az előbb ledobtam az éjjeliszekrényre. - Tán kényszerítettek rá?
- Nem, csak... - kezdte Frank, de elakadt.
Nem szóltam közbe, kíváncsi voltam, mit talál ki.
- Én csak... csak... Figyelj, Dan, én részeg voltam! Az a csaj csak rám mászott és elkezdett tapizni, és én nem tudtam gondolkozni!
- Persze! Jó kifogás! Részeg voltál... és? Az már rögtön ok ara, hogy más nőkkel legyél? Le is feküdtetek?
Frank nem válaszolt. Csak állt és padlót bámulta.
- Szóval le... - suttogtam, és a szívem megint összeszorult.
Nem tudtam elhinni, és nem akartam elhinni... Frank nem ilyen...
De mégis. Ott volt a bizonyíték. És Frank nem tagadta.
Nem tudtam mit mondani.
Visszafordultam a ládámhoz és tovább pakoltam bele a holmikat.
- Dan, figyelj... - próbálkozott újra Frank. - Én... sajnálom.
- A kurva életbe is! - kiabáltam, és egy nagyot rúgtam a ládába, mire szépen elkezdett fájni a lábam. Áú. Lerogytam az ágyra, a kezembe temettem az arcom és úgy beszéltem tovább. - Lefeküdtél egy másik nővel. Aki még csak nem is szép! Megcsaltál. Érted? - néztem fel Frankre az ujjaim mögül. - Ezt nem lehet egy sajnálommal elintézni.
- Én tudom... - motyogta Frankie és hallottam, ahogy közelebb jön. Leült mellém az ágyra. - Tudom, hogy nem lehet ennyivel elintézni, tudom, hogy nincs rá bocsánat, de megbántam, hidd el! Tudom, milyen hülye voltam, megértem, ha haragszol, én is ezt tenném.
- Te is ezt tennéd? - kacagtam fel keserűen. - Téged ismerve, te az én helyemben csapkodnál, üvöltenél, aztán fognád magad, megkeresnéd a pasit és megölnéd.
- Igen, lehet... - ismerte be Frank. - De... én tényleg bánom, hogy ezt tettem, hülye és részeg voltam, de megbántam utána rögtön az egészet. Ha tehetném, visszaforgatnám az időt és meg nem történtté tenném.
- De nem tudod azzá tenni... Megtörtént... Lefeküdtél valami ribanccal... Mikor is? Tegnap előtt? Áh, tényleg, mikor nem volt koncert és az egyik régi barátnőmmel találkoztam. Akkor ezért nem tűnt fel a dolog...
Jogos lenne a kérdés, hogy akkor is, hogy lehetek olyan vak, hogy nem veszem észre, hogy a barátom máshol alszik. Vagy nála alszik más... :S
De a helyzet az, hogy Frankkel külön hálót kaptunk... Mert ugye az MCR épp turnézik, és ebben a hotelben, ahol most vagyunk, csak így tudták megoldani... Szóval, ha Frankkel együtt akartam lenni, át kellett mennem az ő szobájába.
Azon a bizonyos napon pedig, mikor ez történt... egy rég nem látott ismerősömet látogattam meg, akik a városban éltek. És elbeszélgettük az időt, így elég késő volt, mire visszaértem a hotelbe, Franket pedig nem akartam zavarni, azt hittem alszik... Én naiv.
Másnap délelőtt pedig ugyanúgy ott volt a reggelinél, mint mindig, és csak annyi látszott rajta, hogy másnapos... De hát istenem, előfordul... Bár csak annyi lett volna a baj csupán, hogy másnapos...
Aztán este meg koncert volt, utána meg mindenki hullafáradtan ért vissza a hotelbe és rögtön elaludt...
Szóval nem tűnt fel semmi, egészen ma délelőttig, mikor is beléptünk Gerardék szobájába...
- Nagyon haragszol? - kérdezte Frank rövid hallgatás után.
Felpillantottam rá. Boci szemekkel meredt rám. Sajnos, most viszont nem tudott meghatni.
- Hah, micsináljak, ugorjak a nyakadba és dicsérjelek meg, amiért megcsaltál?
- Nem... - motyogta. - Nem tudom... Megértem, ha haragszol és utálsz. Én is utálom magam.
Jhaj, ha utálnám... Vicces, de ezek után sem tudom utálni.
- Én csak... Csalódott vagyok. És inkább magamat utálom, amiért ez megtörténhetett.
- Magadat?? - hüledezett Frank. - Úristen, Dan, nehogymár! Nem hibáztathatod magad azért, mert én egy barom vagyok!
- De ha... ha jobban figyelek rád, vagy ha nem megyek aznap Samhez, vagy ha... ha nem szeretek beléd, ez nem történik meg – motyogtam.
- OMG, ne mondj ilyeneket! Nem azért történt, mert nem voltál mellettem. Azért történt, mert részeg voltam és a farkammal gondolkoztam. Jézus, Dan, most nehogymár te legyél a hibás és én vigasztaljalak téged!
Erre a gondolatra elmosolyodtam.
- Hát igen, elég abszurd... - néztem Frankre.
Ő nem mosolygott, komolyan és bűnbánóan nézett rám.
Aztán... nem tudom, mi vezérelt, de hirtelen odahajoltam hozzá, és megcsókoltam. Csak hogy ne lássam a szomorú szemeit...
Mikor vége lett a csóknak, Frank meglepve nézett rám.
- Ez... ez mi volt?
- Azt hiszem, csóknak hívják.
- De miért kaptam? - kérdezte csodálkozva.
- Nem tudom... Talán mert... szeretlek.
Erre Frank szeme még jobban elkerekedett. Hát igen, normális ember nem mondja azt, annak, aki épp megcsalta, hogy szereti...
De ha ez volt az igazság...
- És akkor... nem... nem haragszol? Nem dobsz ki? - kérdezte Frank reménykedve.
- Ha akarnálak, se menne – nevettem keserűen. - Túlságosan szeretlek, és önző módon csak az érdekelne, hogy veled lehessek.
- Oh, Dan... - mondta Frank csillogó szemekkel.
A mondat befejezése helyett viszont „csak” megcsókolt. De én így is értettem, mit akar mondani, és ez nekem elég is volt.

Egy hideg téli este a turnébuszban...

Folytassuk a perverz MyChem ficek feltöltését. ^^ Ez egy Frikey, tehát természetesen slash. És 18-as karikás. És ez is megtalálható fórumon.


Egy hideg téli este a turnébuszban...

- Hogy én mennyire unom már ezt a kibaszott hideg időjárást! - fakadt ki hirtelen Frankie, miközben a busz nappali részében ültünk és valami unalmas TV műsort néztünk.
Csak ketten voltunk a buszon, mert Gerard és Ray interjúra mentek, Bob meg valami helyi haverját látogatja meg...
Minket meg persze itt hagytak a buszban, hogy halálra unjuk magunkat.
- Annyira rohadtul elegem van már a télből! Kurva hideg van, sehova se lehet menni, folyton esik a hó és tiszta latyak lesz az út, aztán meg befagy és csúszik minden – morgott tovább Frank.
- Attól még, hogy hideg van és hó, egy rakat dolgot lehet csinálni – cáfoltam. - Például menj el korizni, vagy szánkózni vagy síelni...
- Szánkózni meg síelni? Mikor a hó nagy része már elolvadt? - vágott közbe. - Jól van, Mikey, okos ötlet.
- Jó, de a kori még mindig ott van...
- Nem tudok korizni és nem akarom eltörni egy csontom sem a koncert előtt – vitázott tovább. - És amúgy is, kori közben is ugyanolyan geci hideg van.
- Tudsz róla, hogy nagyon sok bajod van?? Hihetetlen, hogy lehet ennyit nyafogni...
- Én nem is nyafogok!
- Akkor hisztizel.
- Bazd meg, Mikey.
- Az a Te stílusod, Frank.
- De most se a bátyád, se Jamia nincs itt, szóval...
Hah, attól én még itt vagyok! - gondoltam magamban felháborodva.
- Áh, leszarom, Frank, csak kussolj már be, szeretném nézni ezt a kibaszott TV-t!
- Eeezt? Nézni?? - hüledezett Frank. - Ennél a szarnál még az is izgalmasabb mikor Ray a haját mossa.
- Ok, akkor mondd meg Te, hogy mit csináljunk!
- Hát lenne egy pár ötletem... - nézett rám Frank kihívóan.
Ajaj. Asszem bajban vagyok....
- Megkockáztatom, hogy megkérdezzem, mik azok?
- Például játszhatnánk!
OMG!
- Figyelj, Frankie, nem akarlak megbántani, de tudod én... szóval öhm nem vagyok olyan, mint Gerard...
- Mi? - nézett rám Frank értetlenül. - Jaj, de perverz vagy! Én nem ARRA gondoltam! Én csak amőbázni akartam... - mondta ártatlan arccal.
Pár percig gyanúsan néztem rá, aztán elhittem neki, hogy ezúttal tényleg nem másra gondolt.
- Na jó. Akkor amőbázzunk.
Frank egy széles vigyorral felpattant a kanapéról, berobogott a hálóba, majd fél perccel később egy füzettel meg egy tollal a kezében tért vissza.
Szerzeményeit lerakta mellém a kanapéra, aztán bement a konyhába, onnan meg egy csomag Twizzlers-szel tért vissza.
- Te folyton nassolsz? - néztem rá hitetlenkedve.
- Nem! Ez a nyertesnek járó díj lesz. 10 kört játszunk, és aki a legtöbbet megnyeri, azé a finomság.
- Akkor már el is búcsúzhatsz a gumicukrodtól, Frank! - mondtam neki vigyorogva.
- Azt majd meglátjuk! - válaszolta, majd visszaült a kanapéra, a Twizzlerst nekitámasztotta a TV-nek, hogy jól látható helyen legyen, a füzetet meg az ölébe vette és négyzetrácsokat rajzolt rá.
- Én kezdek – mondta, miután elkészült a vonalazgatással, majd egy X-et rajzolt a lap közepére.
Pár perccel később az első játszmát sikeresen megnyertem – ahogy ez várható volt.
Diadalittasan vigyorogtam Frankre, mire ő így reagált:
- Jó, oké, még nem jöttem bele a játékban, de az összes többit meg fogom nyerni!
- Hát azt megnézem... - nevettem.
Aztán sorra lejátszottuk a többi játszmát is. Az ötödiknél aztán Franknek volt egy kis szerencséje, és nyert.
- Nah, mondtam én! - kiáltott fel. - Innentől kezdve sorra nyerni fogok!
- Csak nehogy elbízd magad...
Aztán a következő fordulókat megint én nyertem. Az utolsó körnél azonban megesett a szívem az egyre elkeseredettebben próbálkozó Frankien – meg hát ugye 8 megnyert körrel már úgy is én voltam a győztes -, úgyhogy hagytam, hagy nyerjen még egyszer.
Viszont ő nem honorálta eléggé a nagyszívűségem, mert miután áthúzta az 5 X-et a lapon, mérgesen fakadt ki.
- A francba!
- Most mi bajod? Te nyertél.
- Jah, össz-vissz kétszer. Te meg nyolcszor – morogta.
- Hát, igen, a jobbak. De én előre szóltam, Frankie!
- Áh, nem érdekel, ez a játék egy nagy büdös buziság.
- Hogyne, tudom én. De a Twizzlerst akkor is megnyertem – mondtam szadista vigyorral.
És hogy én milyen élvezettel fogom előtte elmajszolni a gumicukrokat... Hehhe.
Felálltam a kanapéról és felemelt fejjel, nagy büszkén odalépkedtem a TV-hez, elvettem onnan a nyereményem, majd visszaültem Frankie mellé.
Ismét felöltöttem a szadista vigyorom, és Frank orra előtt felbontottam a Twizzlerst, majd kihúztam belőle az egyik gumicukrot, és nagy élvezettel kezdtem nyalogatni.
- Hmm, de finom – mondtam és leharaptam a gumicukor felét.
Frankie nyálcsorgatva nézte végig, hogy eszem meg az összes gumicukrot, de a világért se mondta volna, hogy adjak neki belőle.
Mikor az utolsó darabot vettem ki a papírjából, meglengettem Frank orra előtt.
- Nézd, Frankie, ez az utolsó darab. Hm, szagold meg, milyen jó illata van!
- Cseszd meg, Mikey! - szólalt meg végre Frank.
Hehe, csak nem haragszik rám?
- Mi a baj, Frankie? Csak nem kérnél belőle egy kicsit?
Nem válaszolt, de a pillantásából egyértelműen látszott, hogy de, nagyon is kérne ő a gumicukorból.
- Na jó, ha nem kérsz, hát nem, majd én megeszem – vontam vállat, és bevettem a számba a cukrot, de a vége kilógott a számból.
Ekkor olyan dolog történt, amire egyáltalán nem számítottam.
Frankie odahajolt az arcomhoz és mohón bekapta a gumicukor lelógó végét. Ennek következtében pedig összeért az ajkunk. És egyiken sem kaptuk el a fejünket. Én a meglepettség miatt, Frank pedig... nos, nem tudom, hogy ő miért nem ült vissza a helyére, miután leharapta a gumicukor felét.
Nagy boldogan megette az édességet, de közben az ajka végig ott volt 1 mm-re az enyémtől.
Aztán miután lenyelte a gumicukrot, rendesen hozzányomta az ajkait az enyémhez, majd elkezdte nyalogatni azt. Én meg a döbbenettől ellenkezni is elfelejtettem. És mivel semmiféle ellenállást nem tanúsítottam, Frankie erőszakosan áttolta a nyelvét a számba, és minden egyes területet felfedezett vele. Hosszan matatott azokon a helyeken, ahol még gumicukor darabokat talált, én pedig egy idő után azon kaptam magam, hogy visszacsókolok.
Ami pedig ennél is jobban meglepett, az az volt, hogy egyre jobban élveztem a dolgot, és ez lassan a nadrágomon is meglátszott.
Aztán egyszer csak Frank kimászott a számból és visszaült a helyére.
Naaaa! Pont most hagyja abba?!
- Mmm, fincsi volt – mondta Frankie, majd megnyalta az ajkait.
Nem tudom, azért csinálta-e, hogy még jobban felhúzzon, de az biztos, hogy sikerült neki.
Ezúttal én támadtam le őt, beleültem az ölébe és szenvedélyesen megcsókoltam. Egy percig sem ellenkezett. Hosszasan csókoltuk egymást, de mivel nekem ez nem volt elég, Frank ajkairól áttértem a nyakára, miközben mozogni kezdtem az ölében.
Ő ezt egy halk nyögéssel jutalmazta, ami engem csak még jobban feltüzelt.
Hátra döntöttem Franket a kanapén és miközben tovább csókolgattam, elkezdtem kigombolni a nadrágját. Aztán lerángattam róla a pólóját, és ajkaimmal áttértem a mellkasára, miközben kezemmel benyúltam a boxere alá és ott kezdtem kényeztetni. Örömmel tapasztaltam, hogy Frank is legalább annyira élvezte az egészet, mint én, ugyanis az ő farka is kezdett keményedni. Emellett pedig folyamatos nyögésekkel reagált a nyelv- és kézmunkámra.
Aztán gondoltam egyet, és egy hirtelen rántással megszabadítottam Franket a rajta maradt ruhadarabtól, majd hasra fordítottam. Gyorsan levettem a saját nadrágom is, majd négykézláb visszamásztam Frank fölé, két kezemmel pedig megemeltem a csípőjét.
Miután kényelmesen elhelyezkedtünk, óvatosan Frankbe hatoltam. Erre ő fájdalmasan nyögött egyet, de én ezzel egy időben ismét kényeztetni kezdtem a farkát, úgyhogy nem sokkal később a nyögései már ismét a gyönyör miatt szakadtak fel belőle.
Ütemesen mozogni kezdtem benne, egyre gyorsabban és gyorsabban.
Frank aztán nem sokkal később a markomba élvezett, és én sem bírtam tovább, lüktető farkam tartalmát beleengedtem Frankbe.
Pár pillanatig még csukott szemmel, lihegve térdeltem fölötte, majd magamhoz öleltem és egy csókot nyomtam a nyakára.
Aztán kicsusszantam belőle, a hátára fordítottam és úgy bújtam hozzá. Egy újabb hosszú és szenvedélyes csókot kaptam tőle. Aztán még egyet. És még egyet.
Aztán mikor megéreztem Frank ismét ágaskodó szerszámát a combomnál, gondoltam egyet, és vigyorogva Frank füléhez hajoltam.
- Remélem, ez kárpótolt a vereséged miatt – suttogtam neki, majd feltápászkodtam a kanapéról, összeszedtem a ruháim, és bementem a fürdőbe.
Éppen megnyitottam a vizet a zuhanyzóban, mikor hallottam, hogy nyílik a szoba ajtaja.
Hátranéztem. Ahogy várható volt, Frankie jött utánam. Ruha nélkül.
Ördögi tekintettel közeledett felém, aztán nekilökött a zuhanyzó falának, és ajkait a számra, kezét pedig a férfiasságomra helyezte.
- Frh...anh..kieh... - nyögtem két csók között. - Gehrardhék... bárhmikor... hazajöhetnekh...
- Hagy jöjjenek – mondta Frank, és zavartalanul folytatta, amit elkezdett.
Én pedig ezután nem ellenkeztem tovább...

Are you thinking of him? Are you thinking of me?

Még egy MCR fanfic. Frerardként indul, aztán más sül ki belőle... Kicsit beteg dolog, de tőlem ez már megszokott. ^^ Viszont ez is 18-as karikás.
Érdekessége hogy a 2009-es év első írása tőlem. Január 2-án, valamikor éjszaka írhattam. ^^


Are you thinking of him? Are you thinking of me?

- Haha, hihetetlen vagy! - nevetett rám Frankie. - Nem hiszem, hogy van rajtad kívül bárki más, aki arra izgul, ha a pasija mást fogdos.

- Azért, mert másnak a pasiját nem Frank Ieronak hívják, és akit fogdos, azt meg nem Gerard Waynek! - vágtam vissza tettetett-sértődötten, mire ő megint csak elnevette magát, majd megcsókolt.

Ehhez képest, ha most látná bárki, hogy mit csinál...

Vaaagy... lehet, hogy csak azért teszi, hogy a kedvemben járjon? Hm, egy pasi, aki ennyi mindent megtesz értem? awwwww. <3

Ugyanis most az én egyetlen drága Frankem éppen öhm... Gerard Way csinos popsiját fogdosta, miközben Gerard felváltva hol Frankie száját, hol a nyakát csókolgatta.

Én közben az ágyon ültem és nyálcsorgatva bámultam őket. xD

Jó kis esti mese...

Ekkor Frank egy sexy 'ahhhhh'-t hallatott, ugyanis Gee éppen az ajkait harapdálta. Mármint Frankét.

Aztán Frank az ajtóhoz nyomta Gerardot, és teljes testével hozzádörgölőzött, mialatt Gee tovább csókolgatta. Majd Frank benyúlt Gerard pólója alá, és elkezdte simogatni, közben tovább nyögdösött.

Gerard ekkor gondolt egyet, és ellökte magától Franket.

- Naaa! - nyilvánítottam ki a véleményem.

Erre Gee csak nevetett egyet és Frank fülébe suttogott valamit, mire Frank leült a földre, térdeit átölelve.

- Hogy ebből mi lesz... - gondoltam kíváncsian.

Gee ekkor Frankkel szembe állt, az ajtónak vetve hátát, és benyúlt a gatyájába.

Wow.

Ott helyben elkezdett maszturbálni. xD Miközben izgatta magát, hátravetette a fejét és hangosan, érzékien nyögdécselt.

Frankie ekkor valószínűleg megértette, mire megy ki a játék, és elkezdett „szurkolni” Gerardnak. xD

- Ezaz, bébi, ne hagyd abba! Nagyon shmexy vagy, ezaz, aaahhh!

Gerard tovább folytatta előbbi tevékenységét, még hangosabbakat nyögött, Frank pedig felállt a földről, közel ment Geehez és a füléhez hajolva suttogott – épp elég hangosan ahhoz, hogy hallhassam, mit mond.

- Aaahh, Gee, nagyon jó vagy, bébi, awww, igen...

Gerard Frank felé fordult és megcsókolta a drágámat. Frank erre megint rámászott Geere, és ott folytatta, ahol pár perce abbahagyta. Benyúlt Gerard pólója alá és a mellkasát kezdte simogatni.

Gee ennek – és saját munkájának – eredményeként egy, az eddigieknél is hangosabb nyögés kíséretében „elélvezett”. Aztán kihúzta a kezét a gatyájából – ami, megjegyzem, tök tiszta volt...xD – és Frank farkát kezdte fogdosni. Persze nacin keresztül.

Frank erre mindennél érzékibben kezdett 'aaaaaaahhh'-zni, és ráborult Gee vállára.

- Aaah, igen, ez nagyon johóó, csináld még... Ihgeen, ott... méhgh, aaahh, nagyon jóó vagy, bébi...

Ez így ment még kb. fél percig, aztán Frank belesúgott valamit Gerard fülébe, mire Gee elmosolyodott, és kezét a háta mögé tette, kinyitotta az ajtót, még egy csókot nyomott Frankie szájára, majd kihátrált a szobából és eltűnt.

Hát... elég gyorsan elment. xD

Frankie bezárta az ajtót, majd mohó tekintettel közeledett az ágy felé.

- Ohohó, mi lesz most... - gondoltam vigyorogva.

Frankie négykézláb mászott oda hozzám az ágyon, és mikor fölém ért, a fülembe suttogott.

- Ez a gaz Gerard nem elégített ki... - panaszolta.

- Oh te szegény! - néztem rá vigyorogva, majd a vállánál fogva az ágyra döntöttem, hogy én lehessek felül.

A csípőjére ültem és megcsókoltam.

- Szeretnéd, hogy befejezzem, amit Gerard elkezdett? - suttogtam neki.

Hevesen bólogatni kezdett és boci szemekkel nézett rám.

Hát lehet ennek ellenállni? xD

Szóval nagy kegyesen lehúztam Frankről a nadrágot – ami még nem volt szűk rá! még... xD -, és a kezemmel elkezdtem izgatni a férfiasságát, míg az ajkaimmal előbb a nyakát, aztán a mellbimbóim kezdtem csókolgatni.

Erre Frankből igazi nyögések törtek fel, majd megfogta a kezem, eltolta a merevedő farkáról és helyette a fenekére helyezte. Aztán a hátamra fordított, így ismét ő került felülre.

Felült és elkezdett helyezkedni, majd óvatosan belémhatolt.

Felszisszentem a hirtelen fájdalomtól, de aztán hamar rendeződtek az arcvonásaim, mire Frankie visszadőlt rám és szenvedélyesen megcsókolt.

Aztán lassan mozogni kezdett bennem, mire halk nyögések hagyták el az ajkaim – amik aztán a tempó gyorsulásával egyre hosszabbakká és hangosabbakká váltak.

Végül mindketten egyszerre értünk a csúcsra, minek következtében egymás szájába nyögtünk, majd Frank pihegve dőlt a mellkasomra.

Hosszú percekig feküdtünk így egymáson, én Frankie haját simogatva.

Tökéletes volt az a pillanat.

Aztán kimondtam Franknek, amit akkor épp gondoltam.

- Hihetetlen.

- Micsoda? - kérdezte gyengéden, a szemembe nézve.

El tudtam volna olvadni a pillantásától. *-* Már volt egy jó ideje, hogy együtt voltunk, de amikor a szemembe nézett, az még mindig ugyanolyan hatást ér el, mint legelső alkalommal.

Imádtam. *-* Úgy ahogy volt, minden egyes porcikáját. Számomra tökéletes volt, az álompasi – és nem, nem csak külsőre. Főképp belül. Alig tudtam elhinni, hogy tényleg az enyém...

- Hát ez az egész – válaszoltam. - Hogy itt vagyok Veled, és... és, hogy szeretsz, és csak az enyém vagy... A legszebb álmom vált valóra, sosem hittem volna, hogy egyszer tényleg veled lehetek...

- Jaj, kicsim, jobban szeretlek, mint bármi vagy bárki mást az életben. Nagyon örülök, hogy itt vagy velem... Mintha csak rád vártam volna egész életemben.

Erre nem tudtam mit mondani, csak megfogta Frankie arcát, magamhoz húztam és ismét megcsókoltam.

Aztán előtört belőlem még egy dolog...

- De tudod... - kezdtem – néha olyan bűntudatom van... Mert Jamiával számomra ti voltatok a tökéletes pár. És a legtöbb rajongónak is. És biztos valami hülye kurvának tartanak, aki csak a hírnév miatt van veled. Én is annak tartanám magam.

- Jaj, ne hülyülj már! Már megbeszéltük, hogy nem miattad mentünk szét Jamiával, még akkor történt, mielőtt megismertelek volna. Egyszerűen csak már nem szerettük egymást úgy, mint rég. De semmi harag nincs köztünk, szóval semmi okod a bűntudatra. A fanok meg azt hisznek, amit akarnak. Én kibaszottul boldog vagyok veled és előbb-utóbb ez nekik is fel fog tűnni, és akkor rájönnek, hogy valójában egy angyal vagy.

- Jaj... - motyogtam erre pirulva.

Képtelen voltam mást kinyögni. Egyszerűen annyira örültem, hogy Frankie ezeket mondta, és hogy ennyire édes, és hihetetlenül imádom. <3>

Frankie, mikor látta, hogy sikeresen megnyugtatott, rám mosolygott, és egy újabb hosszú csókot adott.

Mikor szétváltak az ajkaink, már szélesen mosolyogva szólaltam meg.

- Jaj, annyira szeretlek, én bolond törpém!

- Oh, csak nincs valami bajod a méretemmel? - kérdezte Frank szúrósan, de azért a szája szegletében ott bujkált egy mosoly.

- Oooh, én aztán határozottan meg vagyok elégedve a méreteiddel – vigyorogtam, és lefelé pillantottam.

Frankie elkapta a pillantásom és nevetve szólalt meg.

- Hát, ha ezzel nem lennél megelégedve, akkor semmivel!

Majd ismét megcsókolt. Újra és újra.

Aztán, ahogy visszagondoltam az este kezdetére, eszembe jutott még valami.

- Frankie? … Mit súgtál Gerard fülébe, mielőtt elment? - tudakoltam.

- Oh, csak azt, hogy elég lesz ennyi játék, különben te a látványtól hamarabb elélvezel, mint én – vigyorogta Frank.

- Oh teee...! - mondtam, és a vállába „bokszoltam”, aztán ismét megcsókoltam.

Erre ő mohón visszacsókolt, és simogatni kezdte a mellem, aztán az ajkaival is elkezdett lefelé vándorolni a testemen.

- Úgy látszik, ma este sem fogok sokat aludni... - gondoltam magamban elmosolyodva, és hálát adtam az égnek, amiért ez a fantasztikus férfi tényleg itt van mellettem. Aztán már tényleg semmi mással nem törődtem, csak ezzel a csodával, amit úgy hívnak, hogy Frank Iero.

Dead

Egy másik MCR ff, ezúttal Frerard, de leginkább csak elméleti. Ettől függetlenül aki nem szereti a slasht, ne olvassa. Kiitos. ^^
Jah és MCR fórumon ez is megtalálható.

Dead

- Hogy miiiiiiiii????? Ez nem... Ő nem... Mikey, ez.. ez nem vicces, ezt nem mondhatod komolyan!!! - kiabáltam öcsémre. Nem tudtam felfogni, amit mondott, egyszerűen nem lehetett igaz. Nem történhetett meg.

Hisztérikusan rángattam Mikeyt a karjánál fogva, és követeltem tőle, hogy árulja el, merre van Frankie. Azt vártam, hogy egyszer csak elneveti magát, és azt kiáltja: „április bolondja!”, de ez nem akart bekövetkezni.

- Ezt nem hiszem el... Hol van most Frankie? Mikey, hol van?! Mi történt vele??

- Gerard, nyugodj le! Franket... Franket Bob találta meg... az... az ágyán feküdt és... és meztelen volt és tele volt a teste kék-zöld foltokkal... és ...

- Neeeeem!!! Hagyd abba, ez nem igaz! Ez nem...!!! - kiabáltam hisztérikusan, Mikey mellkasát verve. Elkapta a csuklóm és a falhoz nyomott, közben nyugtatni próbált. Kétségbeesetten csúsztam le a fal mentén, s a padlón ülve, térdeim átkarolva meredtem magam elé.

- Ezt nem tudom elhinni... Frankie nem... Őt nem... Látni akarom! - álltam fel hirtelen, s az ajtó felé indultam, mikor Mikey elkapta a csuklóm.

- Gee... szerintem nem kéne bemenned hozzá... Nem kéne így látnod őt...

- Engedj el, látnom kell őt! - mondtam idegesen, s kitéptem a karom a szorításából, majd Frank szobája felé rohantam.

Aztán az ajtaja előtt megtorpantam. Bob ott állt a bejáratnál, míg Ray az ablakon bámult kifelé. Gondolom a rendőröket várta...

- Engedj be! - rivalltam rá Bobra is, mikor meg akarta akadályozni, hogy belépjek a szobába.

- Gerard, a rendőrök azt mondták, senki ne menjen be, amíg ide nem érnek!

- Nem érdekel! Eressz el! - sziszegtem, s berontottam a szobába.

A háló felé rohantam, s mikor megpillantottam Frankiet, hátrahőköltem. Nem akartam hinni a szememnek. Szétvetett végtagokkal, kicsavarodott nyakkal, meztelenül feküdt a vértől mocskos lepedőn. Borzalmas látvány volt.

Odasiettem az ágya mellé, leborultam rá, s eleredtek a könnyeim. Képtelen voltam elfogadni, hogy az a férfi, aki holtan fekszik az ágyon, az tényleg Frankie. Nem lehetett ő, egyszerűen nem lehetett! Hiszen tegnap este koncert után még együtt hülyültünk a kocsmában, együtt nevettünk, együtt ittunk, együtt énekeltünk... Most pedig itt fekszik... holtan.

Nem, az nem lehet!

- Frankie, ébredj fel! Frank, térj magadhoz! Nem halhattál meg, Frank, hallod?! - kiabáltam, miközben Frank testét rázogattam, de miután semmi reakciót nem kaptam, abbahagytam, s a mellkasára hanyatlottam, és ott sírtam tovább.

Percekig semmi más nem történt, aztán egyszer csak két rendőr rontott be a szobába.

- Mr. Way! Jöjjön el az ágytól, engedje el a barátját! Mr. Way, hallja?!

Mérgesen felálltam az ágy mellől, s ezúttal a két férfira üvöltöttem.

- Hagyjanak békén! Menjenek ki innen! Engedjenek el! - mondtam, mikor az egyik rendőr közel jött hozzám, s megfogta a karom. - Menjenek ki innen, Franknek nincs szüksége magukra, egyedül akarok vele maradni! Nem értik?! Menjenek már! - kiabáltam tovább, s hozzávágtam a falhoz az első tárgyat, ami a kezembe került.

Erre aztán Mikeyék is bejöttek a szobába, s megint nyugtatni próbáltak.

- Gerard, nyugodj le, ne kiabálj! A rendőröknek meg kell vizsgálniuk Frankiet és a nyomokat. Hagyd őket dolgozni!

- Nem! Menjenek ki innen! Frankie nem érdemli meg, hogy bárki is így lássa őt! - mondtam s ismét az ágyhoz mentem, megigazítottam Frank testtartását, majd betakargattam a földön heverő takaróval. Aztán az ágyra dőltem, átöleltem Frank hideg testét, s kisimítottam a haját az arcából.

- Nincs semmi baj, Frankie, itt vagyok – suttogtam neki idegesen.

Aztán Mikey és Bob odajöttek mellém, két oldalról megfogtak, s elrángattak az ágyról, majd kivittek a szobából is, hiába ellenkeztem.

- Gee, a rendőröknek muszáj körülnézni, hogy meg tudják állapítani hogy hogyan... hogy hogyan történt – mondta Mikey csitítóan, s közben bevitt a saját szobájába, leültetett az egyik fotelba, majd pedig Ray a kezembe nyomott valami löttyöt, amit egy húzásra megittam.

- Nem tudom elhinni... Nem hiszem el, hogy ez megtörtént... - mondtam valamivel nyugodtabban, miután a harmadik poharat is kiürítettem.

Mindenki nyugtatni próbált, de az elhangzott mondatokat csak zümmögésként érzékeltem. Sajgott a fejem, és semmit nem érzékeltem a környezetemből. Végig azon törtem magam, hogy ez hogy történhetett meg. Hogy hogy lehet ilyen a világ... És hogy mi lesz ezután, most hogy már Frankie... nem él.

Végül aztán a fotelben ülve elaludtam, s mindenféle undorító rémálmaim voltak, amiknek a főszereplője egy vérbefagyott Frank volt, és egy pszichopata ismeretlen nő.

Verejtékezve, elborzadva ébredtem fel, majd kicsit megnyugodtam, mikor rájöttem, hogy csak álmodtam az egészet. Időközben a srácok áthozhattak a saját szobámba, most ugyanis az ágyamban feküdtem, a sötét bársony paplanon.

Kitapogattam az éjjeliszekrényen az órámat, s megdöbbenve láttam, hogy már késő este van. Kíváncsi voltam, hogy mi történt azóta Frankkel, így hát elindultam a szobája felé, de az ajtaját végül zárva találtam.

Csalódottan botorkáltam vissza a szobámba, s leültem az asztalhoz egy üveg whisky, egy füzet és egy toll társaságában. Eredeti tervem az volt, hogy kiadom magamból az érzéseim, s papírra vetem őket, de nem tudtam hogy elkezdeni. Mindenféle képek kavarogtak a szemem előtt, kezdve Frank összevert testével... Aztán régebbi emlékek jutottak eszembe, onnantól kezdve, hogy megismertem őt, egészen a tegnap esti koncertig, mikor a Prison alatt ismét rámmászott, és megcsókolt.

Akkor jöttem rá, hogy soha többé nem fog hasonlót művelni, soha többé nem ér hozzám, még csak rám sem mosolyog... soha többé...

Nincs többé Frank.

Nincs több érintés, nincs több csók, nincs több mosoly, nincs több... semmi.

És akkor tudatosult bennem, hogy Frank sosem tudta mit érzek iránta valójában... Persze, mondtam, hogy szeretem, de... az nem volt komoly. Sosem mertem bevallani neki, mit éreztem... mit érzek, most pedig már késő. Elment. Végleg.

Mi lesz ezek után velem? Mi lesz a bandával? Nélküle már semmi sem ugyanaz. Mi lesz most?

Talán utána kéne mennem... Csak bevennék néhány altatót, és nem kéne többé törődnöm ezekkel a szörnyű dolgokkal. Az lenne a legegyszerűbb...

De nem tehetem ezt. Nem lehetek önző. A rajongóinknak szükségük van ránk, nem tehetem meg sem velük, sem Mikeyékkal, sem LynZel azt, hogy Frank után megyek. Az embereknek szükségük van ránk.

Az embereknek... ránk... Nekem viszont Frankre van szükségem. Nem hagyhat itt, nem teheti ezt...

- Nem hagylak egyedül, Gee, itt vagyok! - hallottam egy ismerős hangot az asztal másik oldaláról, mire felkaptam a fejem. Frank állt előttem, pont úgy nézett ki, mint tegnap este... Mintha az egész mai napot csak álmodtam volna.

- Frank... Te.. ez.. hogy? - makogtam, miközben felálltam, s közelebb léptem hozzá. Próbáltam megérinteni a vállát, de a kezem a levegőt markolta. - Te egy... szellem vagy?

Frank nem válaszolt, csak mosolygott rám. Olyan édesen mosolygott...

- Frankie, én... én nem akarom, hogy elmenj, Frankie, nekem szükségem van rád!

- Gee, sosem foglak egyedül hagyni. Amíg emlékszel rám, és a szívedben őrzöl, addig mindig veled leszek – mondta, s végigsimított a hajamon. - Azt akarom, hogy az MCR ugyanúgy működjön tovább, ahogy eddig, és hogy tudasd a rajongókkal, amit az előbb neked mondtam. És hogy légy boldog, Gerard. Légy boldog – suttogta, s az arcomhoz hajolt és egy csókot lehelt az ajkamra. Vagyis... szellemeknél ez nem tudom mennyire hiteles, de szinte éreztem az ajkait az enyémen.

Aztán hátrébb lépett, s felemelkedett a padlóról, majd egyre messzebb távolodott. Kétségbeesetten kiáltottam utána.

- Frankie! Várj! Én... én csak... azt akarom, hogy tudd... hogy szeretlek – sóhajtottam, mire Frank egy újabb mosolyt küldött felém, majd eltűnt.

We'll Carry on,
We'll Carry on
Though you're dead and gone believe me
Your memory will carry on
Carry on
We'll carry on

Azok a káros és elvetemült fanfiction-ök...

Negyedik, egyúttal befejező rész...


Nyílt a fürdő ajtaja, és belépett rajta egy kócos, ásítozó Frankie. Mikor észrevette a zuhanyzóban élvezkedő barátait, egy pillanatra elállt a légzése is. De csak egy pillanatra, mert aztán rögtön elvigyorodott.

Bob és Ray ezalatt ijedten kapták hátra fejüket, azt remélve, hogy csak valami kiskutya tévedt be a helységbe...

Mikor meglátták Frankiet, hirtelen elengedték egymást, Bob kicsusszant Rayből, majd sápadtan beszélni kezdett.

- Oh, Frankie, jó reggelt... izé, hello!

- Nektek is jó reggelt – vigyorgott Frank. - Bár ha jól látom, az már megvan...

- Mi öh... ez nem az aminek látszott! - magyarázkodott Bob, miközben kimászott a zuhany alól és a földön heverő törölközőt a dereka köré csavarta.
Ezalatt Ray elzárta a csapot és ő is kilépett a zuhanyfülkéből, majd törölköző után nézett. A gond csak az volt, hogy a fürdőben egyedül az az egy törölköző volt, amit még ő hozott be magával – s ami most Bob alsótestét fedte. Így hát, jobb ötlete nem lévén, a kezével takarta el a büszkeségét.
Frank közben vigyorogva pillantott hol a rákvörös Bobra, hol a szégyenlős Rayre (bár nem igazán lett volna mit szégyellnie...)
- Nem az, aminek látszott? Szóval akkor az előbb te nem épp azon voltál, hogy seggbe szeretgesd Rayt? - kérdezte szadista vigyorral.
- Nem! - tiltakozott Bob, miközben Ray épp az ellenkezőjét állította.
- De, és kibaszott jól csinálta!

Bob erre egy mérges és hitetlenkedő pillantást küldött barátja felé.
- Nagyon élveztem – folytatta Ray, miközben közelebb ment Bobhoz.
Aztán végigsimított a hátán, szájon csókolta, majd minden további nélkül kisétált a helységből.
Bob és Frank leesett állal néztek utána.
- Tudod, haver, én örülök aa... kapcsolatotoknak – szólalt meg aztán Frank.
- De mi nem, én nem... - kezdett tiltakozni Bob.
- Ugyan, ezen nincs mit szégyellni, haver – vigyorgott Frank. - És ígérem, nem mondom el senkinek, mit láttam – kacsintott Bobra, majd mielőtt barátja reagálhatott volna, ő is elhagyta a fürdőt.
Bob hitetlenkedve állt a szoba közepén.
Kicsit nehezére esett feldolgoznia az elmúlt fél óra alatt történteket.
Először is, szeretkezett az egyik legjobb barátjával, ráadásul hihetetlenül élvezte; aztán rájuk nyitott Frank, és olyan mindentudón vigyorgott; harmadszor pedig, Ray semmit sem tagadott, és azt mondta, hogy ő is nagyon élvezte...
- Vajon komolyan mondta? - futott át Bob fején a gondolat.
Aztán megrázta a fejét, felvette a földről a boxerét és teljesen összezavarodva ő is elhagyta a fürdőszobát.
Bement a hálóba, felöltözött, majd egy sóhaj kíséretében levetette magát az ágyra.
Ezer meg egy gondolat cikázott a fejében.
Hogy történhetett meg ez az egész? Hogy feküdhetett le Ray-jel? És egyáltalán miért? Hiszen nem szereti...ÚGY nem. De ha nem szereti, akkor miért történt? Vagy lehet, hogy szeretheti? És Kaitlinnel mi lesz? Hogy csalhatta meg? És Ray is Christát. Hogy mehetett bele Ray is ebbe az egészbe? És miért mondta, hogy nagyon élvezte? És ő maga miért élvezte annyira?
Most tulajdonképpen akkor... ő most... meleg??
Mikor itt tartott a gondolatmenetében, kopogást hallott az ajtó felől, majd rögtön utána az ajtó kinyílt, és Ray jelent meg mögötte – immár rendesen felöltözve.
Bob hirtelen felült az ágyán és csodálkozva meredt látogatójára.
- Hey, én csak... bejöhetek? Asszem, beszélnünk kéne... - kérdezte Ray, a küszöbön toporogva.
- Ömm, gyere – jött a válasz, mire beljebb lépett, becsukta maga mögött az ajtót, majd az ággyal szemben lévő székhez sétált és leült rá.
Bob várakozón nézett rá.
- Hát szóval... - kezdett bele Ray – gondolom, tudod miről akarok beszélni... - bólintás – És tulajdonképpen csak annyit akarok mondani, hogy... nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem bántam meg azt, ami történt.
- Nem bántad meg? De hát... bazdmeg, megcsaltuk a barátnőinket! EGYMÁSSAL szexeltünk! - fakadt ki Bob.
- Te talán... nem élvezted?
Bob erre a kérdésre először csak hápogni tudott.
- Én... most ez... de igen, élveztem – vallotta be végül egy nagy sóhaj kíséretében.
- Hát, tudod... szerintem ez a lényeg.
- De nem! Akkor sem tehetem ezt Kaitlinnel. Szeretem őt.
- Tudom. Én is szeretem a feleségem. De akkor is, megtörtént, ezen nem változtathatsz. És ha nem akartuk volna mindketten, akkor nyilván nem történt volna meg. És én tényleg élveztem, nagyon kívántalak. Sőt még most is... - tette hozzá halkan Ray, aztán még mielőtt Bob felfoghatta volna az utolsó mondatot (és mielőtt ő maga leteperte volna barátját), gyorsan folytatta. - Az igazság az, hogy elég régóta khm, vágytam már erre. És mikor múltkor olvastuk azt a fictiont.. és ami utána történt... csak olaj volt a tűzre. És tudom, hogy nem helyes... De... nem tudtam mit tenni ellene. És ha Gerard és Frank szórakozhatnak, akkor mi miért nem?
- Mert én nem vagyok se Frank, se Gerard! És ha van egy nőm, akit szeretek, akkor nem akarok mással szórakozni. Főleg nem egy pasival! Aki mellesleg, az egyik legjobb haverom.
- Szóval az a bajod, hogy pasi vagyok? Ha ezt egy csajjal tetted volna, tuti nem lennél ennyire kibukva!
- Nem! Mármint dehogyisnem, ha csajjal tettem volna, még mérgesebb lennék magamra. Mert nincs szükségem arra, hogy más... hogy mással szeretkezzek.
- De erre igenis szükséged volt. Figyeltelek az utóbbi napokban. Ha kettesben maradtunk, mindig menekültél, máskor viszont, mikor azt hitted, senki nem látja, úgy bámultál rám... Miért tagadod?
- Én nem tagadom, csak... én... én nem vagyok buzi!
Erre Ray elnevette magát.
- Szóval akkor ez a bajod? Azt hiszed, valami baj van veled? Ugyan már, ez csak... ez... megesik. De ettől semmi baj nincs veled, te mondogatod folyton, hogy mennyire szereted Kaitlint!
- Hát épp ez az! Ha szeretem, akkor hogy tehettem meg?
- Úgy, hogy elvesztetted a fejed, és nem tudtál gondolkodni. Kívántál, és élvezted, ami történt. Ne aggódj már, ne hibáztasd önmagad. És különben is, nem fog kiderülni.
- Nem fog kiderülni??? - hördült fel Bob. - Hiszen Frank ránk nyitott! Le merném fogadni, hogy reggelinél ezt fogja újságolni mindenkinek!
- Nem fogja. Beszéltem vele, miután kijött a fürdőből, és megígérte, hogy senkinek nem szól róla egy szót sem. Azt mondta, örül, hogy neki, hogy „egymásra találtunk” - idézte Ray Frank szavait.
- Jajj, milyen aranyos tőle – morogta erre Bob epésen.
- Figyelj... - kezdte Ray egy sóhajjal, de aztán meggondolta magát. Nem győzködte tovább Bobot. Szavakkal legalábbis.
Felállt a székről, lassan a másik férfi fölé mászott az ágyon, majd egy apró csókot lehelt az ajkaira.
Bob erre teljesen ledermedt.
Ray nagyon élvezte, hogy ilyen hatással van barátjára, és újabb csókokat adott neki. Majd mielőtt Bob kapcsolhatott volna, és ellenkezni kezdhetett volna, Ray elmélyítette a csókot. Lassan és szenvedélyesen csókolta barátját, akinek erre az egész teste bizseregni kezdett. Bob elég hamar elfelejtette az észérveit és átadta magát a kellemes érzésnek, amit egyik legjobb barátja váltott ki belőle.
Hosszasan játszadoztak egymással, majd ismét megtörtént az, ami nem sokkal korábban a fürdőben is. Csak ezúttal sokkal szenvedélyesebben. És most senki sem nyitott rájuk. (Azt nem tudni, hogy azért, mert meghallották a hangos és kéjes sóhajokat – és ez sokat sejtetett -, vagy szimplán azért, mert Frank lefoglalta a többieket... de nem is számított.)

Később Ray egy boldog és elégedett sóhajjal gördült le Bobról, és feküdt be mellé az ágyba.
- Na, még mindig ellenzed a... dolgot? - kérdezte mosolyogva.
Erre Bob csak mordult egyet, majd mindketten elnevették magukat.
Mindketten tudták, hogy ez azt jelentette, Bob is megbékélt a dologgal, és minden bizonnyal nem ez volt az utolsó titkos együttlétük...

Azok a káros és elvetemült fanfiction-ök...

Harmadik rész, és itt lép érvénybe a 18-as karika.


Ray, mikor meglátta a neki háttal álló, vízcseppektől csillogó testű barátját, megdermedt.

Nagyjából ezzel egy időben Bob ijedten fordult hátra, hogy megnézze, ki jött be. Mikor észrevette a fedetlen testű Rayt, elkerekedett a szeme, és leesett az álla. Majd mikor kicsit magához tért döbbenetéből, elkezdte pásztázni barátja felsőtestét, majd egyre lentebb haladva, szeme végül megállapodott Ray igencsak méretes szerszámán. A látvány hatására Bob farka megint csak vészesen keményedni kezdett.

Ray, aki eddig szótlanul bámulta Bobot, most az elé tárulkozó látványtól kezdte elveszteni józan gondolkodását, és ahelyett, hogy kihátrált volna a helységből – amit eddig tervezgetett -, inkább tett néhány bátortalan lépést a zuhanyzó felé.

Aztán ismét megtorpant, és úgy tűnt, nem is mozdul többet. Pár pillanat múlva aztán megszólalt.

- Én öhöm... izé... bocsi, én csak... szóval zuhanyozni akartam, csak nem volt itt törölköző, szóval kimentem és most itt vagyok és öh.. izé... - motyogta zavartan.

Majd mikor leesett neki, hogy ő most anyaszült meztelenül álldogál a fürdő közepén, gyorsan a lábai elé kapta a kezén tartott törölközőt.

- Mindegy, akkor én most … öhm, megyek is, majd utánad lezuhanyozom... - nyögte, mivel Bob még mindig szótlanul bámulta, majd elkezdett hátrálni az ajtó felé.

Erre aztán Bobnak megjött a hangja, és ijedten utána kiáltott.

- Ne! Ne menj el! Mármint izé... Úgy értem, hogy... szóval, hogy elférünk ketten is a zuhanyzóban...

- Hát én öm... nem hiszem, hogy ez jó ötlet... - tétovázott Ray, bár szíve szerint azonnal beugrott volna Bob mellé a zuhanyzóba és.... igen.

- Ugyan már, csak egy közös zuhanyzás... Haverok között megesik – győzködte tovább Bob. - Ígérem, nem foglak leteperni és seggbe kúrni – nevetett, bár nem volt túl meggyőző... Ezt még ő sem hihette komolyan...

- Hát öhm... na jó, oké – egyezett bele végre Ray, és ledobta a földre a törölközőt, majd óvatosan belépett Bob mellé a vízsugár alá. Aztán fel is kiáltott, mikor a jéghideg víz hozzáért a bőréhez. (De nem vette volna melegre a vizet, áh dehogy, jó volt ez neki...)

Először háttal álltak egymásnak, és gépiesen kenegették testüket a testápolóval (mármint mindenki a sajátját...), de mikor Bob épp meg akart fordulni, hogy melegebbre állítsa a vizet, bizonyos testrészei hozzáértek Rayhez, és nem bírta tovább türtőztetni magát. Elkapta Ray derekát, a falnak döntötte, aztán letérdelt elé és elkezdett cumizni... Nah, jó, oké, ennyire durva nem volt, csupán megkérte Rayt valamire.

- Ha már úgyis itt vagy... öm... nem akarnál segíteni bekenni a hátam? Tudod nem érem el rendesen... - magyarázta ártatlanul.

- Okay... - nyögte Ray hevesen dobogó szívvel, majd kiöntött egy kis tusfürdőt a kezére, aztán lassan a kezét rátette Bob hátára.

Lassan és finoman elkezdte szétkenni a folyékony anyagot Bob hátán, mire Bobnak megremegtek azok a szép izmos lábai, úgyhogy meg kellett kapaszkodnia a csapban, nehogy lefejelje a szemközti falat.

Ray tovább kenegette és simogatta Bob hátát, míg végül Bob szájából halk nyögések szakadtak fel.

Ezt hallva Ray sem bírta tovább türtőztetni magát, szembefordította magával Bobot, majd erőszakosan megcsókolta.

Bobnak sem kellett több, átölelte Ray derekát és olyan közel húzta magához, amennyire csak tudta, miközben a csókot egy pillanatra sem szakították meg, és Bob harapdálni kezdte Ray ajkait.

Aztán Bob megérezte Raynek azt a bizonyos testrészét, amit pár perccel ezelőtt oly nagy áhítattal bámult. Hozzádörgölőzött Rayhez, majd fel-le kezdett mozogni, mire Ray kezdett teljes önkívületbe kerülni, és hangos nyögések hagyták el ajkait.

Aztán Bob a kezébe vette az irányítást. Jobb kezét rákulcsolta Ray merevedő férfiasságára és finoman kényeztetni kezdte, miközben a bal kezével a hátát simogatta.

Mikor érezte (és hallotta Ray nyögésein), hogy barátjának már nem kell sok, letérdelt elé, és a keze helyett most a nyelvével kezdte felfedezni az értékes testrészt.

Valóban nem kellett sok hozzá, és Ray fejét hátra vetve, egy hangos nyögés kíséretében elélvezett.

Bob ezután ismét elkapta Ray derekát, szembefordította a fallal, ő maga pedig hátulról kulcsolódott rá Ray testére, és mivel az előbbi akciója hatására az ő farka is elég keményen állt már, minden előzetes nélkül behatolt barátjába.

Ennek az lett a következménye, hogy Ray a hirtelen fájdalomtól egy hatalmasat nyögött, amit talán a szomszédos helységekben is meghallottak...

Bob egy pillanatra megállt a tevékenység közben, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy Ray jól van, tovább folytatta, amit elkezdett.

A fájdalom helyét fokozatosan kezdte átvenni a gyönyör, minek hatására Ray ajkait egyre érzékibb és vadítóbb nyögések hagyták el.

Bob ettől teljesen bezsongott, és egyre gyorsabb tempót kezdett el diktálni.

Érezte, hogy már nem bírja sokáig, úgyhogy kezét ismét rákulcsolta Ray farkára – ami eddig a lökések hatására folyamatosan a falhoz nyomódott, még jobban felizgatva ezzel tulajdonosát -, és ismét simogatni kezdte azt.

Ekkor azonban valami olyan dolog történt, amire egyikőjük sem számított.