Bobos főszereplésű. És a barátnője szemszögében íródott. Elég... egyszerű és bénácska és talán nyálas... De ilyen hangulatom volt. ^^
Ezt sem mertem feltenni még fórumra. x)
Welcome home
Áh, végre péntek van! El sem hiszem, hogy tényleg eljött ez a nap. Fél éve erre várok és végre itt van!
Péntek délután van, ami azt jelenti, hogy az MCR minden egyes tagja már az Amerikába tartó repülőn ül.
Tehát holnap délelőtt végre itthon lesz az én fantasztikus férjem! Holnap este már nem egyedül kell lefeküdnöm.
Ah, Istenem, de jó lesz! Bob végre megint itthon lesz!
Már csak pár óra és újra láthatom és megölelhetem és megcsókolhatom őt...
Annyira hiányzott már... Fél év telt el azóta, hogy turnéra indultak, és én azóta nem láttam.
Igaz, hogy minden nap beszéltünk telefonon, de hát az nem ugyanaz...
Jaj, már alig várom, hogy újra a karjaiban tartson! *.*
Egész nap olyan izgatott voltam, hogy nem bírtam megmaradni egy helyen fél óránál tovább. Nem bírtam mit kezdeni magammal.
Aztán kitaláltam, hogy megfőzöm Bobnak a kedvenc ételét, és feldíszítem a lakást és úgy fogom várni.
Vettem rózsákat meg sok gyertyát, és az előszobától kezdve, a konyhán át, a hálószobáig mindenhova gyertyákat, rózsaszirmokat, és egyéb virágokat helyeztem el, utóbbiakat szép vázákban.
Megfőztem a főételt, desszertet csináltam, aztán kitakarítottam a lakást, kerestem valami szép ruhát, amit majd felvehetek, és utolsó lépésként Bob egyik kedvenc lemezét is betettem a lejátszóba. Mire mindennel végeztem, szépen beesteledett.
Aztán elmentem lezuhanyozni, mert a nagy munkában igencsak kimelegedtem.
Utána úgy döntöttem, egyből megyek lefeküdni, hiszen minél hamarabb elalszok, annál hamarabb eljön a holnap reggel.
Mikor épp lekapcsoltam a villanyt, és Bob párnáját magamhoz ölelve lefeküdtem – ugyanúgy, ahogy az elmúlt 7 hónap minden egyes estéjén tettem -, zajokat hallottam a ház elől.
Először azt, hogy egy autó leparkol az utcán, de úgy gondoltam, biztos csak a szomszéd ért haza a munkából.
Aztán viszont mintha a kapunkat nyitották volna. Riadtan ültem fel az ágyban, és valami mozdítható, nem túl törékeny dolog után néztem, amivel leüthetem az esetleg betörőket.
El nem tudtam képzelni, hogy ki lehet az ilyenkor... És hogy hogyan jutott be a kapun. Tán nyitva felejtettem?
Ekkor aztán megszólalt az ajtó csengő, és kopogást is hallottam.
Furcsa... a betörők mióta szoktak kopogni? Vagy lehet, hogy csak egy ismerős vagy a szomszéd az?
Kikászálódtam az ágyból, lesurrantam a földszintre, a konyhában magamhoz vettem egy kést a biztonság kedvéért, majd mentem ajtót nyitni. (Megjegyzés: ilyenkor utálom, hogy nincs olyan kukucskáló luk az ajtón, amin keresztül láthatnám, hogy ki az...)
Óvatosan kinyitottam hát az ajtót, a kést előreszegezve.
Mikor aztán megláttam, hogy ki a késői „vendég”, a lélegzetem is elállt. Nem akartam hinni a szememnek.
- Hát az meg minek? - nevetett a látogatóm, a késre pillantva.
A hangja biztosítékként szolgált, hogy nem látok rosszul, tényleg Ő az.
Erre boldogan elsikítottam magam, eldobtam a kést, és a nyakába vetettem magam.
Ő még mindig édesen nevetve ölelt át. Aztán megcsókolt. És én hihetetlenül boldogan csókoltam vissza.
De hiányzott már ez! *.*
Aztán nagy nehezen elváltunk egymás ajkaitól.
- Bob! Szerelmem, hogy kerülsz ide? Nem úgy volt, hogy csak holnap jössz haza? - kérdeztem, miközben még mindig a nyakában csüngtem.
- Meg akartalak lepni – válaszolta mosolyogva.
Istenem, milyen édes! *.* Imádom, mikor mosolyog. Nem hiába, hogy abba szerettem bele – többek között.
- Jaj, el sem hinnéd, mennyire hiányoztál! - mosolyogtam én is, és egy újabb csókot váltottunk.
Közben valahogy betámolyogtunk az előszobába, egy percre sem engedve el a másikat.
Aztán Bob az ölébe kapott, és automatikusan a háló felé akart vinni.
- Várj, ez így nem jó! - mondtam, mikor elértük a lépcsőt.
Bob meghökkenve bámult rám.
- Tudod, én... készültem neked meglepivel, csak hát ugye azt hittem, csak holnap jössz... - magyaráztam. - És így... csináltam vacsit, de már elhűlt... Meg... a kedvenc zenéd is el akartam indítani, meg egy szép ruhát felvenni...
- Így is tökéletesen nézel ki! - nézett rám Bob csillogó szemekkel.
Végignéztem magamon. Hát, mit ne mondjak... Nem igazán értem, mi neki ebben a tökéletes...
Pizsama volt rajtam, és még csak nem is valami szexi hálóing, hanem egy egyszerű póló, meg rövidnaci. Emellett a hajam szanaszét állhatott, és még csak alapozó sem volt rajtam, szóval én lehet, megijedtem volna magamtól...
- Na ne viccelj! Én ezt a legnagyobb jóindulattal sem mondanám tökéletesnek...
- Pedig hidd el, nagyon is az! - bizonygatta, és egy puszit nyomott a homlokomra. - Viszont... milyen vacsiról is van szó? - kérdezte kíváncsian.
- Csináltam neked kaját, gondoltam éhes leszel, ha hazaérsz. A kedvenced készítettem. A konyhában van a hűtőben...
- Aww, imádlak – mondta erre Bob, és egyenesen a konyhába vitt.
Ott letett az asztalnál, ő maga pedig lerohanta a frigót.
Minden edénybe sorra bekukkantott, aztán végül az alsó polcon megtalálta, amit keresett.
- Hmm, nyami – kommentálta a dolgot, és mellé megnyalta a száját.
Aztán nekiállt és megmelegítette a kaját, közben én meg mentem és bekapcsoltam a nappaliban a CD lejátszót, és felhangosítottam, hogy a konyhában is hallani lehessen.
Miközben visszamentem a konyhába, hallottam Bob meglepett „Óóóóó!”-ját, amivel a zene iránti tetszését fejezte ki.
- Fantasztikus vagy – mosolygott rám, mikor leültem az étkezőasztalhoz. - A világ legeslegcsodálatosabb felesége!
Mondtam már, hogy mindennél jobban imádom ezt a pasit?
- Még szerencse, hogy így gondolod! - nevettem, de azért érezhetően elpirultam a bók hallatán.
Bob – miután elpakolta a tányérokat – odajött hozzám, és elkezdett húzni az emelet felé.
- Hé, várj, még van desszert is! - tettem a mellkasára a kezem.
- Ooh, tudom, de azt a hálóban kívánom elfogyasztani – vigyorodott el. - Bár ha te itt az asztal tetején szeretnéd, nekem az is jó...
- Jaj, perverz! - „korholtam” a drága férjem nevetve.
- De még mennyire... - susogta, miközben szorosan magához húzott, és csókolgatni kezdte a nyakam.
- Okay, siessünk az emeletre – adtam meg magam, ahogy megéreztem egy bizonyos dolgot a combomnak nyomódni...
Erre Bob ismét az ölébe vett, felvitt a hálóba, és ott onnan folytattuk, ahol a konyhában abbahagytuk …
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése